Körkép a kotrók piacáról 1.rész

A hatékonyságnövelés jegyében a gyártók a közepes és nagy méretű kotrók fejlesztésénél is egyre inkább a hibrid rendszerek felé fordulnak. Persze akadnak, akik továbbra is a hagyományos utat járják, de fejlesztésekből náluk sincs hiány. Két részes sorozatunk első részében a Hitachi, a Kobelco és a Volvo kerül terítékre.

Az Off-Highway Research adatai szerint 2016-ban több mint 33 ezer kotrót adtak el Nyugat-Európában, és ez a szegmens volt a legnépszerűbb a földmunkagépek terén. Nem csoda, hogy a gyártók gőzerővel dolgoznak a gépek folyamatos fejlesztésén. A gémkinyúlás növelése és a motor hatásfokának feltornázása mellett a konstruktőrök rendre keresik az új utakat, éppen ezért csupán idő kérdése volt, hogy a hibrid technológiák mikor honosodnak meg ebben a gépkategóriában. Ha visszagondolunk, nem volt túlságosan régen, amikor a „hibrid” szót először említhettük egy mondatban a kotrókkal, és napjainkra ez a szókapcsolat szinte mindennapossá vált.

A HITACHI ÚJ ÜDVÖSKÉJE EURÓPÁBA ÉRKEZETT

A legújabb hibrid modellek egyike a Hitachitól érkezett, és ősszel mutatkozott be az öreg kontinensen. A 20 tonna fölötti kategóriában a Hitachi ZH210-6-os kotró minden korábbi modellnél alacsonyabb fogyasztással bír, és ezzel párhuzamosan sikerült lejjebb szorítani a szén-dioxid-kibocsátást, valamint az üzemeltetési költségeket, állítja a konstruktőr. A továbbfejlesztett hidraulika-rendszer és az új, könnyített kanálszárnak köszönhetően mindezt úgy sikerült elérni, hogy annak nem látta kárát sem a korábbi teljesítmény, sem az egyszerű kezelhetőség. Az új modell a korábbi ZH-5 hibriddel összevetve 12%-kal kevesebb üzemanyaggal is beéri (mind PWR, mind ECO üzemmódban), a hagyományos ZX210-6 típushoz képest pedig 20% üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé. A fogyasztás csökkenése a ZH210-6 új erőforrásának köszönhető, amely egyesíti a 73 kW teljesítményű dízelmotort és a 44 kW-os elektromos motort. Általános üzemeltetési körülmények közt a dízelmotor ereje önmagában is elegendő, mikor azonban a komolyabb munkaterhelés megkívánja, az elektromos motor is készen áll a bevetésre. Ez teszi az új hibrid gépet hatékonyabbá a hagyományos ZX210-6-os modellnél és ZH210-5 típusjelű elődjénél is. Az új integrált erőforráshoz a ZH210-6-ban új energiatároló berendezést párosított a gyártó, így a ZH210-5 kondenzátora helyett a legújabb modellt a Hitachi Automotive Systemsnél fejlesztett nagy teljesítményű lítiumion akkumulátorral szerelik. Ennek köszönhetően jelentősen növekedett az elektromos motor rendelkezésére álló energia, így az a Hitachi elmondása szerint hathatósabban, illetve hosszabb időn keresztül tud hozzájárulni a rendszer összteljesítményéhez. Könnyebb munkák során az elektromos motor generátorként viselkedik, és tölti a lítiumion akkumulátort .

Hitachi ZH210 6 kotró

Hitachi ZH210-6

20 TONNÁS HIBRID A KOBELCÓTÓL

Szintén lítiumion akkumulátort használ a Kobelco SK210HLC-10 hibrid kotrója, mely 2017-ben debütált Európában. Ez az első olyan hibrid termelőeszköz a húsztonnás kotrók között, amely a Stage IV (Tier 4) károsanyag-kibocsátási normákat teljesíteni tudja, állítja a Kobelco Construction Machinery Europe (KCME). A gyártói információk alapján a kotró nagy méretű lítiumion akkumulátora hatékonyan képes energiát tárolni, ez működteti a Kobelco által kifejlesztett 25 kW teljesítményű elektromos motort. A Hino Motorstól származó turbódízel erőforrás megegyezik azzal, amit a gyártó a hagyományos SK210LC-10 modellbe is beépít, az elektromos motor a gazdaságosabb fogyasztáshoz járul hozzá.

Kobelco SK210HLC-10 hibrid kotró

Kobelco SK210HLC-10

JÓL TELJESÍTENEK A VOLVO KOTRÓI A KONTINENSEN

A kotrók iránti kereslet folyamatosan növekszik, és a globális keresletbővülés belátható időn belül nem is fog alábbhagyni, állítják a szakemberek. A Volvo CE számára a kereslet növekedésében jelentős szerepet játszik Európa, mivel a vállalat 2016-os kotrógép-értékesítéseinek csaknem negyede európai ügyfelekhez volt köthető, és ez a trend tavaly is folytatódott. 2015 és 2016 között a Volvo CE gumikerekes nehézkotró eladásai 10%-kal, míg a lánctalpas nehézkotró-értékesítések 6%-kal növekedtek az öreg kontinensen. A Volvo CE Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős értékesítési igazgatója, Carl Slotte szerint a 2017-ben is folytatódó emelkedő tendencia részben az olyan jelentős beruházásoknak köszönhető, mint a stockholmi elkerülő vagy a Párizs átfogó fejlesztését célzó Grand Paris projekt. Emellett fontos tényezőként említette az urbanizáció általános térhódítását is. „A gumikerekes kotrók vonzó alternatívát jelentenek az olyan építőipari vállalkozások számára, melyek gyakran dolgoznak városi környezetben. Az ilyen gépeket könnyű szállítani, egyszerűen manőverezhetők, és kiküszöbölhető velük a burkolt felületek károsításának kockázata” – állítja Carl Slotte, aki hozzátette, hogy a növekvő keresletre válaszul a Volvo CE dolgozik a németországi Kontzban található üzem kapacitásbővítésén, amelyet követően a jelenlegi hét helyett napi nyolc-tíz kotrót tudnak majd gyártani. Kontzban szerelik össze egyebek mellett a Volvo CE legújabb gumikerekes kotróit, az EW220E és az EWR170E modelleket, melyek közös jellemzői az alacsonyabb zajszint és emisszió, valamint a biztonságos és könnyű manőverezhetőség. Az EW220E modell az EW180E nagyobb változata erősített, kétrészes gémmel, amelynek kinyúlása több mint 10 méter teherbírása pedig 8,5 tonna a gép eleje felett, illetve 4,8 tonna oldalra. Az EW220E két kivitelben érhető el, melyek közül a komolyabb terepre szánt változatot nehezebb ellensúllyal szerelik. Ezzel szemben a mindössze 1790 mm fordulási sugárral rendelkező EWR170E modellt kimondottan a szűk, városi munkaterületre ajánlja a gyártó.

Volvo EWR170E hibrid kotró

Volvo EWR170E

A Volvo CE 2017-ben mutatta be az EX2 jelzésű teljesen elektromos kompakt kotró prototípusát. A gyártó azt ígéri, hogy a hagyományos változatéval megegyező teljesítmény mellett az EX2 akkumulátorkapacitása elegendő lesz nyolcórányi üzemhez nehéz terepen – mindezt nulla károsanyag-kibocsátással, tízszeres hatékonysággal és tizedannyi zajjal.