Folynak a bontási munkálatok a 3-as metróvonal középső szakaszán

Bontási munkálatok folynak a 3-as metróvonal középső szakaszán, a koronavírus miatti járványhelyzet egyelőre nem befolyásolja a munkavégzést – közölte a BKV.

A Népliget és a Kőbánya-Kispest állomás között zajló rekonstrukciós munkálatok mellett március elején elkezdődött a középső szakasz két állomásának korszerűsítése is. Az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson már zajlanak a fal- és álmennyezeti burkolatok bontási munkálatai, a lejtaknában pedig a szerkezet visszabontásán dolgoznak.

A BKV közleménye szerint az utastérből eltűntek a jellegzetes bútorok, a tájékoztató táblák, a hirdetések. A metróforgalom biztonságát nem zavaró üzemi területeken szintén elkezdődtek az építészeti- és gépészeti bontások.

A bontott anyagokat hétvégén szállítják el a BKV Kőér utcai telephelyére.

A középső szakasz rekonstrukciója a Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomás lezárásával folytatódik, a tervek szerint júliusban. A megállók környezetében már elkezdődtek a felszíni közműkiváltások.

A BKV kitért arra is, hogy a megszokottnál lényegesen kisebb közúti forgalom ezúttal kedvezőbb feltételeket teremt a munkavégzéshez, az ütemtervhez képest gyorsabban haladnak a víz-, csatorna és tűzcsap átépítések.

A társaság hangsúlyozta, hogy a felújítás során kiemelten figyelnek a higiéniai előírások betartására, valamint a pandémiás időszakra vonatkozó javaslatokra, ezzel is óvva a munkavállalók egészségét.

Forrás: MTI/ Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI