Jól halad a 3-as metró déli szakaszának a felújítása

A terveknek megfelelően halad a 3-as metróvonal Kőbánya-Kispest és Népliget állomás közötti felújítása, a koronavírus-járvány miatt több mint egy hónapja bevezetett veszélyhelyzeti intézkedések továbbra sem korlátozzák a korszerűsítés menetét – tájékoztatott a BKV.

A Népliget metróállomás környezete „szinte felismerhetetlen”, mivel az akadálymentes közlekedés biztosításához a födémet ki kellett bontani, így a felszínről belátni az aluljáróba. „A felvonók megközelítéséhez szükséges tér kialakításához új szerkezet épül, a lépcsők elbontása és új pozícióba helyezése pedig már meg is történt” – olvasható a közleményben.

Az utasforgalmi területeken szembetűnő a változás: a falburkolatok tartószerkezete minden állomáson elkészült, a Határ út és az Ecseri út után a Népligetben is elkezdődött a padlóburkolatok lerakása, az új LED lámpatestek működése pedig „új megvilágításba” helyezte az eddig félhomályban lévő peronokat – írták.

Az üzemi területeken a gépészeti munkafolyamatok jó ütemben haladnak, helyenként az elektromos vezérlők bekötése is elindulhatott. Kőbánya-Kispesten, az új pályaszakaszon a korszerű áramellátás kiépítése napokon belül befejeződik, várhatóan május elején elindulhat a tesztelés próbajáratokkal – közölte a BKV.

Forrás: MTI/ Kiemelt kép: Horváth Bence/BKV