Júniusban a tavalyi szintre jött vissza az ingatlanpiac

Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11.186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11.069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez.

A Duna House elemzése szerint a májusban már kiugró keresleti adatok után, a piaci folyamatoknak megfelelően, az adásvételek számában is megmutatkozott az emelkedés júniusban, amelynek egy része valószínűleg az elhalasztott tranzakciókból tevődött össze. Éves szinten eddig közel 60 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsül a Duna House, amely a tavalyi féléves adatokhoz képest 23 százalékos elmaradás.

A panellakásoknál tovább csökkentek az árak az egész országban, a legnagyobb mértékben, 3 százalékkal Budapesten, ahol Budán 573 ezer, Pesten 490 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter. Téglalakások többségénél folytatódott az emelkedés, leszámítva Budapestet, ahol kisebb árkorrekció volt tapasztalható: Budán 786 ezer, Pesten 629 ezer forint volt egy négyzetméter ára.

A második negyedévében ismét a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanok voltak a legnépszerűbbek Budán és Pesten, az adásvételek 42 százaléka ebben a kategóriában történt.

Vidéken, a keleti országrészben a panelek négyzetméter ára átlagosan 325 ezer forint volt, míg a nyugatiban 294 ezer forint. A téglalakásoké 356 ezer és 328 ezer forint körül alakult átlagosan. A második negyedévben értékesített ingatlanok adatai alapján a keleti és nyugati részeken az átlagos értékesítési ár a tégla otthonok esetében 14 és 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, míg a paneleké 1-1 százalékot csökkent.

Pest megyében a 60 négyzetméter alatti otthonok adásvételi aránya 7 százalékponttal csökkent, a 120 négyzetméter feletti otthonok aránya viszont 7 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Pest megyében 23 százalékponttal nőtt a 400 ezer forintos négyzetméterár felett értékesített ingatlanok aránya. Vidéken a legtöbb ingatlan 10-20 millió forint közötti vételáron cserélt tulajdonost, míg Pest megyében 33 százalék volt a 40 millió forint felett értékesített otthonok aránya.

Az elemzés szerint a fővárosban kezdenek visszatérni a befektetők, az adásvételek 33 százalék befektetési célú volt júniusban.

Az első lakást vásárlók aránya országosan emelkedett, Budapesten 7 százalékponttal nőtt az előző év júniusához képest: a vevők 27 százaléka tartozott e körbe.

Forrás: MTI/Duna Hosue