Júniusban érkezhetnek be az elmaradt megrendelések

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek.

Koji László, a szervezet elnöke egy interjú során kifejtette, hogy idén az első negyedévben körülbelül ugyanakkora volt az építőipar teljesítménye, mint az elmúlt év hasonló időszakában, viszont járvány miatt két hónapig nem voltak megrendelések.

Most a kérdés az, hogy a mikro- és kisvállalkozások miként élik túl ezeket a hónapokat, hiszen az ilyen cégeknek jellemzően 1-1,5 havi tartalékuk van – fűzte hozzá.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyelőre vidéken nőtt meg a megrendelések száma.

Koji László elmondta azt is, hogy ebben a helyzetben azt javasolják a kormánynak, hogy vegye figyelembe, az építőipar is egy kiemelt szektor, ezért kérik bizonyos állami munkák előkészítésének felgyorsítását.

„Új pályára kell állítani az építőipart, hogy szintet tudjon lépni szervezettségben, digitalizációban, tudásban, épületenergetikában. És ahhoz, hogy mi jobbak legyünk a háttériparunknak, az anyagiparnak is olyan fejlesztésekre van szüksége, amelyeknek köszönhetően sokkal komplexebb, gyorsabban beépíthető, élő munkát is spóroló anyagokat tud gyártani” – fogalmazott.

Forrás: MTI