Megújul a várpalotai Zichy-kastély

Megújul a várpalotai Zichy-kastély és a falai között működő Trianon Múzeum a Nemzeti Kastély és Várprogramnak köszönhetően a jövő esztendő elejére. A trianoni diktátum időszakát bemutató, megújult interaktív kiállítás és új közösségi terek várják majd a látogatókat.

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a fejlesztés alapkőletétele alkalmából tartott várpalotai ünnepségen elmondta, hogy országosan 60 milliárd forintból 19 kastély és 15 vár újul meg, melyek mindegyike vonzó turisztikai célponttá válik. Mint mondta, a megújult létesítmények a térség gazdasági életét fellendítik, az „ország büszkeségeivé válnak”.

Szavai szerint az a cél, hogy a megújult épületek többségükben önfenntartóan működjenek. György István rámutatott: a várpalotai Zichy-kastély megújulása az egész nemzet megújulásának szimbóluma.

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: megújítják a kastély világítását, korszerűsítik a fűtési trendszert, kicserélik a nyílászárókat, a fejlesztés 463 millió 550 ezer forintból valósul meg. Hangsúlyozta: a kastély a fejlesztésnek köszönhetően egész évben látogatható lesz, így jelentősen hozzájárul a város turisztikai vonzerejének növeléséhez. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a Trianon Múzeumban múzeumpedagógiai játékteret, szabadulószobát, zeneszobát és kártyaszobát alakítanak ki, valamint részben vagy egészben megújulnak a kiállítási tartalmak is.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa felidézte: az épületet a Zichy család 1722 és 1725 között emelte barokk stílusban. 1860-ban az épület leégett, ekkor Ybl Miklós tervei alapján építették újjá. A jelenlegi felújítás az épület „fizikai és szellemi rehabilitációját” jelenti – emelte ki.

Forrás: MTI/ Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás