Elektromos dömper Svájcból

Következő sorozatunkban elektromos építőipari gépeket fogunk bemutatni az építőipar minden területéről. A lista első szereplője egy 58 tonnás elektromos dömper, amit a svájci eMining nevű cég állított forgalomba.

Tavaly tavasszal állt először munkába a svájci eMining nevű cég és a helyi egyetemek összefogásával fejlesztett elektromos dömper. Az 58 tonnás monstrum jelenleg a világ legnagyobb elektromos autója címet is elhódította. Különlegessége, hogy az általa elhasznált energiát képes megtermelni. Az E-Dumper névre keresztelt dömper 58 tonnás súlyából csak az akkumulátor 4,5 tonnát tesz ki. A 700 kilowattóra kapacitású egységet egy különleges technológiai megoldásnak köszönhetően alig kell tölteni.

Mozgásból energiát

Az elektromos dömper úgy nyeri vissza az energiát, hogy amikor teljesen megrakodva leér a feldolgozó telepre, akkor a fékenergia-visszatermelésnek köszönhetően meg is termeli azt az energiamennyiséget, ami a következő körben a feljutásához szükséges. A jármű így egyetlen műszak alatt mintegy 200 kilowattórányi energiát képes megtermelni. A gép hátsó kerekeinek hajtását egy 800 lóerős villanymotor végzi, míg a hidraulikus rendszerek működtetését egy 272 lóerős motor biztosítja.

Nem csak a színe zöld

A dömper elektromos meghajtásának köszönhetően évente közel 50 ezer liter gázolaj spórolható meg, emellett 130 tonna szén-dioxid kibocsátását lehet megelőzni. További pozitív tulajdonsága, hogy működés közben az akkumulátorban fel nem használt energia visszatáplálható a hálózatba. A fejlesztés tavalyi indulása során az első, Komatsu vázra épülő prototípus átalakítására és fejlesztésére több mint 1 millió dollárt költöttek, viszont ez végül kifizetődött, mert a tesztek meggyőző eredménnyel zárultak, emiatt a végleges változatba is bekerültek ezek a megoldások.

Az alábbi videón pedig megnézhetitek a dömpert összeszerelés és működés közben.