Címke: kivitelezés

Körhíd

Így épült a kopáncsi körhíd

A kopáncsi körhíd felszerkezete összesen kilenc részből tevődik össze: négy körcikk alkotja a körforgalmat, egy a vasút felett átívelő ág, valamint a főúttal párhuzamos 2-2 db fel- és lehajtó ágak. A Körhíd alátámasztását 46 pillér

Építőipari kivitelezések

Nőttek az építőipari kivitelezések

Az EBI Építésaktivitási jelentés három kutatóintézet – az ibuild.info, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató – együttműködésének eredménye, negyedévente készítenek értékelést projektadatbázis alapján. A tájékoztatás szerint az aktivitás-kezdés-mutató idén az első negyedévi

M7-es felújítás Siófok

M7-es felújítás Siófoknál

Az M7-es Balatonvilágos és Zamárdi közötti szakaszán a munkálatok a közlemény szerint szerdán kezdődnek és várhatóan 210 napig tartanak majd. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között kezdődnek el a munkálatok, illetve

Vasútvonal

Befejezték a dél-balatoni vasútvonal felújítását

A Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy, valamint a Fonyód és Kaposvár közötti vasútvonal felújításának projektzáró ünnepén Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Balaton déli partján futó vonal nyáron a

komaromi Duna-híd

Helyükön az új komáromi Duna-híd első acél elemei

Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a híd melletti látogatóközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elemek részeit Lengyelországban, Csehországban és a Révkomáromi szlovák hajógyárban készítik és Csepelen állítják össze. A teljes híd 37 hasonló elemből áll,

GYSEV Múzeumvasút

Felújítják a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat

A tájékoztatás szerint a GYSEV saját kivitelezésében végzi az őszig tartó felújítási-átalakítási munkálatokat. Egyebek között átépítik a vasúti pálya alépítményét és új zúzottkő ágyazatba fektetik a vágányt, a sínek új betonaljakra kerülnek és új kitérőket

útfelújítás

Útfelújítások Győr-Moson-Sopron megyében

Március végén első körben nyolc szakaszon adták át a munkaterületet. A felújítás alatt lévő és arra váró utakon a munkálatok miatt forgalomkorlátozásokra és torlódásokra kell számítani – közölte Kecskeméti Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Karbantartási munkálatok az M1-es autópályán

Továbbra is pörög a sztrádaépítés

Készül az M7-es új csomópontja Még februárban Balatonfőkajár mellett letették az alapkövét annak az összekötő csomópontnak, ami az M7-es autópályát a 710-es főúttal köti össze. A 7,3 milliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan jövőre fog megvalósulni,

Aréna Business Campus Atenor

Hamarosan indul az Aréna Business Campus irodakomplexum építése

Püschl Nikolett, az Atenor bérbeadási vezetője elmondta, hogy a fejlesztést a cég saját forrásból finanszírozza. A beruházás összértékét üzleti titokra hivatkozva nem közölte. Elmondta, hogy a rendelkezésre álló 19 ezer négyzetméteres telken 72 ezer négyzetméteres,