KSH: áprilisban is nőtt az építőipar teljesítménye

Az építőipar tartósan hozzájárul a gazdasági növekedéshez és növeli súlyát a bruttó hazai terméken (GDP) belül – állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út- és vasútépítések eredményezték a növekedést

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a KSH adatait értékelve kifejtette, hogy az építőipar a tavalyi robosztus teljesítménye után kiugró lendülettel indítja az idei évet is, így 2019-ben is érdemben hozzájárul majd a növekedéshez és ebből következően a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok közt. A Takarékbank idén 30 százalékot meghaladó növekedésre számít az ágazatban.

Az új lakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban. Az építőipart a feldolgozóipari beruházások, szállodafejlesztések, állami beruházások, valamint az uniós támogatással épülő beruházások is támogatják. Kormányzati források szerint a következő években akár 25 ezer milliárd forint rendelés érkezhet az építőiparba.

Továbbra is gondot okoz a munkaerőhiány

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül. Az építőiparban Suppan Gergely folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számít a következő években, úgy véli, a hatékonyságnövelő beruházások felfutásával párhuzamosan tovább folytatódhat a szakképzett munkaerő egy részének fokozatosan visszaáramlása és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt emelte ki, hogy az építőiparban működő vállalkozások egyre növelik termelőkapacitásaikat, így a folyamatosan magas keresletet egyre jobban ki tudják elégíteni. A rendelésállomány növekedése megállt: míg az épületeknél továbbra is nő, addig az egyéb építményeknél csökken. Ez összefüggésben állhat az uniós források lekötésével, amelyek tényleges felhasználása azonban csak fokozatosan történik meg. A kedvező áprilisi adat után az elemző arra számít, hogy az építőipar a második negyedévben is érdemben hozzá tud járulni a gazdasági növekedéshez.

Forrás: MTI