Címke: repülőtér

Befejezték az 1-es utasmóló építését

Befejezték az 1-es utasmóló építését

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport közölte, hogy az utasmóló építési munkálataival határidőre elkészültek, az utasforgalom a használatba vételi engedély kiadása után indulhat el. A beruházás 11,5 milliárd forintba került, amelyet az üzemeltető teljes mértékben saját

Hivatalosan is megnyílt Peking második nemzetközi repülőtere

Megkezdte működését Peking új nemzetközi repülőtere

Az új nemzetközi repülőtér építését 2014. december végén kezdték meg, a tengeri csillagot formázó terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá a néhai Zaha Hadid iraki származású brit építész tervei alapján. A teljes beruházás

Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere

Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere

A látványos építészeti és élvonalbeli technológiai megoldásokkal rendelkező repülőtér építési munkálatait még 2014. december végén kezdték meg, a terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá. A repülőtér egyik legszembetűnőbb érdekessége, hogy a világ legnagyobb

Heathrow új kifutó

Heathrow-n megépülhet a harmadik pálya

Chris Grayling közlekedési miniszter, aki a londoni alsóházban ismertette az évek óta várt döntést, “történelmi horderejűnek” nevezte a Heathrow új pályájának engedélyezését. Szavai szerint a beruházást az Egyesült Királyság nemzeti érdekei diktálják. Grayling szerint a