Új autópálya-szakasz Erdélyben

Csaknem 30 kilométer hosszú új autópálya-szakaszt nyitottak meg a forgalom előtt Erdélyben a román hatóságok, az út Tordát (Turda) Nagyenyeddel (Aiud) köti össze.

Az új, mintegy 30 kilométeres autópálya-szakasz az észak-erdélyi és a dél-erdélyi autópályát összekötő Torda és Szászsebes (Sebes) közötti mintegy 70 kilométeres autópálya része. A munkálatok négy évvel ezelőtt kezdődtek, és egyelőre kevesebb, mint a fele épült meg.

Most a Torda-Szászsesbes sztráda 3-ik és 4-ik szakaszát adták át a forgalomnak, az első két szakasz egyelőre mintegy 50 százalékban készült el. Ennek ellenére a mintegy 30 kilométeres szakaszra a fel- és a lehajtás lehetőségét megoldották, így átadhatóvá vált a forgalomnak.

Az észak-erdélyi autópályából egyelőre a Kolozsvár kikerülésére alkalmas, Gyalu (Gilau) és Torda közötti szakasz épült meg. Az európai uniós pénzekből finanszírozott, Nagyszeben és Nagylak között haladó dél-erdélyi autópálya már szinte teljes egészében elkészült, Lugos és Déva között hiányzik egy rész.

A Torda és Szászsebes közötti sztrádát a román hatóságok utólag engedélyeztették Brüsszellel, hogy azt is uniós pénzekből építsék meg, ugyanis összeköttetést teremt az Erdélyt majd átszelő két autópálya között. A 30 kilométer út a román autópálya-kezelő társaság közlése szerint összesen 890 millió lejbe (61,4 milliárd forint) került.

Forrás:MTI