Kőbe vésett elnökök

Egy különleges helyre kalauzolunk el benneteket: az amerikai Dél-Dakota államban található Rushmore-hegyhez. A helyszín nagyon sok filmből ismerős lehet, sőt, a rock zene kedvelőinek is, ugyanis a helyszín ihlette a legendás Deep Purple zenekar Deep Purple In Rock című albumának borítóját is.

Megpróbálunk pár érdekességet bemutatni a helyszínnel kapcsolatban, hogy a képhez történetet is tudjatok társítani. A Rushmore-hegy a jelenleg ismert formája előtt is különlegesnek számított, ugyanis eredetileg az őslakos indiánok szent helye volt, amit Fekete-hegyek néven emlegettek. A hegyből végül nemzeti emlékhelyet és szoborcsoportot épített az Amerikai Egyesült Államok 1927 és 1941 között.

Rushmore faragás

A szobrász munka közben

Az ötlet egy dél-dakotai történész, Doane Robinson fejéből pattant ki. Először még nem amerikai elnökök kifaragásán gondolkodtak, hanem vadnyugati hősök szobrait szerették volna elkészíteni. John Gutzon Borglum szobrász, aki a terveken dolgozott viszont úgy gondolta, hogy sem alakok, sem a helyszín nem megfelelő, ezért mást kell kitalálni. Úgy gondolták, hogy egy ilyen nagy vállalkozásnak nagyobb jelentőségűnek és országos érintettségűnek kell lennie.

Borglum választása egyébként azért esett az 1745 méter magas Rushmore-hegyre, mert a kivitelezéshez annak finomszemcsés gránitja passzolt a legjobban. Ez így egyszerűen hangzik, viszont több méternyi követ kellett lerobbantani ahhoz, hogy elérjék a faragáshoz legmegfelelőbb kőzetet. Miután sikerült pontosan meghatározniuk a faragási területet, kirobbantották a sziklából a felesleges részeket. A munka ezen részeit dinamittal végezték, csak az apróbb részletekhez használtak fúrót. Ennek az volt az egyik oka, hogy dinamittal könnyebben lehetett megalkotni az arcok fő vonásait, a másik, hogy a szikla tetejéről 70–80 méteres magasságban nagyon nehéz volt légfúróval dolgozni.

Rushmore-hegy madártávlatból

A hegy madártávlatból

Ahhoz, hogy Roosevelt fejét meg tudják csinálni, összesen 37 métert kellett a sziklába faragni. A nagy munka nagy számokkal is jár: mintegy 450 000 tonna követ hasítottak le a hegyről az évek során. Borglum végül úgy döntött, hogy a fejeket egyenként készíti el, nem pedig egyszerre dolgozik mindegyiken. A szobrász úgy látott munkához, hogy előbb 1:12 méretarányú gipszmakettet készített, a fejek tetejére pedig egy fokbeosztású lapot helyezett. Közepére egy forgatható acélrudat szerelt, ezen pedig egy letekerhető mérőón lógott, ennek a szerkezetnek a segítségével jelölték ki a helyszínen a faragási területet.

A hegy oldalába végül négy nagy amerikai elnök arcmását vésték: George Washingtonét, Thomas Jeffersonét, Abraham Lincolnét és Theodore Rooseveltét. Az eredeti az alakokat derékig szerették volna ábrázolni, de pénzügyi nehézségek miatt csak az arcok készültek el.

Titkos kamra Lincoln feje mögött
A titkos kamra

Jobb oldalon a titkos terem bejárata

Természetesen egy ilyen helyszínhez a titkok és különleges történetek hozzátartoznak. Az építész, Gutzon Borglum szeretett volna létrehozni egy csarnokot – a “krónikák csarnokát” – az emlékműben elrejtve. A titkos terem célja az volt, hogy őrizze az amerikai nemzet történelmének titkait, lényeges feljegyzéseit, dokumentumait. Borglum elképzelései szerint barlangot vájtak volna Lincoln feje mögé, azonban halála után terve nem valósult meg és a munkálatok abbamaradtak. Végül 1998-ban, több mint ötven évvel az események után mégis elhelyezték a fontos dokumentumok másolatait, néhány elnök memoárjával együtt a befejezetlen folyosón, mely ma már időkapszulaként funkcionál.

Írta: Grund Online