Mérséklődött a lakások építése

Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12.475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 1657 lakást vettek használatba, 22 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A községekben a fővároshoz hasonló mértékben 23 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma, a megyei jogú városokban 40 százalékos, az egyéb városokban 47 százalékos emelkedést mértek.

A Covid-19-járvány kirobbanása utáni hónapokban az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő ingatlanok száma átmenetileg visszaesett – közölte a KSH. A múlt év azonos hónapjaihoz képest márciusban kétharmadára, április-májusban alig több mint felére csökkent az építeni tervezett lakások száma. Júniusban már mutatkoztak a fellendülés jelei, a tervezett ingatlanok száma újra megközelítette az egy évvel korábbi szintet, elérte a tavalyi 90 százalékát. Budapesten az április-májusi visszaesés még erőteljesebb volt, de júniusban a tavalyinál majdnem kétszer több lakás építését kezdeményezték.

A használatba vett ingatlanok számát tekintve nem mutatható ki hasonló visszaesés, a második negyedévében 40 százalékkal több lakás készült el, mint az előző év azonos időszakában.

Az új lakások 39 százalékát a fővárosban tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma minden településkategóriában csökkent a tavalyi év első feléhez képest: Budapesten 21 százalékkal, a megyei jogú városokban 51 százalékkal, az egyéb városokban 34 százalékkal, a községekben 25 százalékkal. Az építtetők az esetek 49 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma csak Fejér és Veszprém megyében nem csökkent, hanem 76, illetve 11 százalékkal növekedett.

Forrás: MTI/KSH