Platio – az energiatermelő burkolat

Környezetbarát energiaellátást biztosító térburkolatot fejlesztett egy magyar csapat. A térburkolat újrahasznosított műanyagból készül, melyet napelemmel lehet ellátni. A napsütéses órákban megtermelt áramot a rendszer eltárolja, majd okosrendszerek működtetésére használja fel.

A projekt 2015-ben indult, az ötlet Ilyés Miklós designer, tájépítész fejéből pattant ki. Arra gondolt, hogy modernizálni kellene a körülöttünk lévő világot, legfőképp a burkolatokat – mondta el a lapunknak Csende Gergely, a Platio startup marketing ügyintézője. Ilyés Miklós első gondolata az volt, hogy hagyományos kő helyett újrahasznosított műanyagból készítsenek útburkolatot. Ebből már jött is a következő ötlet: ezek ne csupán funkciótlan téglák legyenek az úton, termeljenek energiát – tette hozzá Csende Gergely. A Platio csapata felszerelte a napelemeket az újrahasznosított műanyagból készült útburkolatra és ezzel tulajdonképpen elő is állították a Platio Solar Paver-t.

Platio Solar Paver

Platio Solar Paver

Két alapítótárs barátjával Cseh József vegyész- és villamosmérnökkel, illetve Sziszák Imre gépészmérnökkel 2015-től kezdve két éven át dolgoztak azon, hogy a termék koncepciójától eljussanak a tömeggyártásra kész produktumig. Számos kísérletezést, műhelymunkát követően elkészült a termék 2017-re, majd ezt követően demonstrációs projekteket hoztak létre, melyekkel be tudták mutatni a nagyközönségnek az új technológiát. Persze adódtak nehézségek is a projekt elején, hiszen komplett eszközparkot kellett beszerezniük a termék lefejlesztésére.

Szemben azzal, hogy manapság a startupok többnyire applikációkkal foglalkoznak, nekünk egy kézzelfogható terméket kellett létrehoznunk. A mai világban egy termék gyártása rendkívül összetett és időigényes folyamat, úgyhogy az egyik legnagyobb kihívás a gyártás elindítása volt – emelte ki Csende Gergely.

A Platio csapata

A Platio csapata

A térburkolat szinte mindenben különbözik a mindenki által jól ismert anyagból készülő más burkolatoktól. A kő helyett újrahasznosított műanyagot használnak, a felületen kialakított napelemcellákat úgynevezett temperált csúszásmentesített üveglapok védik. Újszerűsége mellett a burkolat esztétikus és modern hatást is kelt. A termék tervezése során a legfontosabb célunk az volt, hogy a burkolat ellenálljon a természeti hatásoknak, amortizációnak, melyeknek általában egy ilyen felület ki van téve – tette hozzá Csende Gergely.

A sokoldalúság az egyik legnagyobb előnye

Az okosburkolatnak számos felhasználási lehetősége létezik – ha épületek környékén helyezik el, akkor képes áramot termelni az épület számára. Emellett kültéri elektromos eszközök ellátása is megoldható vele, mint például utcai lámpák, információs kioskok, de akár a Bubi információs eszközöket is képes ellátni. A termék fejlesztése során odafigyeltek arra is, hogy a burkolat elhelyezése és a rendszerek installálása minél gyorsabban, hatékonyabban történjen. Az útburkolati elemek modulárisan csatlakoznak egymáshoz, az egyes elemeket összekapcsolják, mintha játékkockákról lenne szó.

A termék nagy érdeklődést váltott ki mind itthon, mind külföldön. Ez nagyon jó hír azok számára, akik szívükön viselik a magyar zöld innovációk sorsát. Eddig számos megkeresésünk volt hazai és külföldi ingatlanfejlesztőktől, építészektől. Nagy az érdeklődés a városok, nagyvállalatok részéről is – mesélte el Csende Gergely. A csapat 2017 végén hozott létre egy közös projektet a Prologis logisztikai céggel. A nemzetközi vállalat rendelkezik egy budapesti ingatlannal, ahol egy járdaszakaszon Platio felületet kért a magyar startuptól. A projekt célja itt az volt, hogy zöldárammal lássák el az itt található elektromosautó-töltőállomást.

Platio és Prologis közös projekt

Zöldárammal látják el az elektromosautó-töltőállomást.

Ahogy az elektromosautók száma egyre inkább nő világszerte, növekvő problémává válik az is, hogy töltőállomásokat helyezzünk ki az útszakaszok mentén. Az autópályákon például elég sűrűn kell ilyen töltőállomásokat építeni, nem mindenhol hozzáférhető azonban a közműhálózat. Így aztán szükség lehet majd hasonló, lokális, megújuló energiaforrásokra, mint a Platio Solar Paver – mondta el a startup marketing ügyintézője.

A csapat további energiatermelési koncepciókon dolgozik jelenleg is. Az egyik lehetséges fejlesztési irány például a jégtelenítés, amely az okosburkolat esetében is elengedhetetlen. Emellett azon is gondolkodnak, hogy adatgyűjtésre is alkalmas legyen a burkolat, melyen később talán az információmegjelenítés lehetősége is valóra válik. Idő kérdése, hogy akár a mindennapokban is találkozhassanak az emberek a magyar startup újszerű megoldásával.