A feladat adott
A történelem eddigi talán legsúlyosabb – de kétségkívül legismertebb – atomerőmű-balesetének történetét már sokan sok helyen megírták illetve megfilmesítették, így részletekbe most nem kívánunk bocsátkozni. Témánk szempontjából az viszont lényeges, hogy az 1986 április 26-án bekövetkezett robbanáskor nagyjából 100 tonnányi, erősen sugárzó grafit és más anyag szóródott a reaktorépület tetejére. Megoldásként csakhamar megszületett a terv, hogy ezeket vissza kell juttatni a szerkezet belsejébe, majd azt védőburkolattal – a későbbi szarkofággal – kell lefedni.

A kibelezett Joker valahol a csernobili zónában
Igen ám, de a hatalmas sugárzás miatt embereket bajos lett volna a tetőre küldeni, így a szovjet illetékesek figyelme csakhamar a robotokra terelődött. Ekkoriban már a vasfüggöny mögött is léteztek távirányítású gépek (például dózerek). Sőt, az erőmű körül bevetették a Komatsu legendás – eredetileg víz alatti üzemre kifejlesztett – dózerét is, melyről nemrég mi is írtunk. Ám ezek a több 10 tonnás monstrumok messze túl nehezek lettek volna a födémen végzett munkához, így más megoldás után kellett nézni.
A világűr helyett Csernobilba
Közülük a leghíresebb talán a Lunohod-programból származó két jármű. Közkeletű legenda, hogy a szovjetek olyan járműveket használtak Csernobilban, melyek megjárták a Hold felszínét, ám ennek vajmi kevés valóságalapja van. Igaz ugyan, hogy a Lunohod-1 távirányítású jármű 1970-ben sikeresen eljutott a Holdra, majd ezt három évvel később a Lunohod-2 is megismételte, de visszahozásuk nem képezte a program részét.

Az egyik SzTR munkában a tetőn
Ehelyett az atomerőmű-katasztrófát követően visszahívták a jó tíz évvel korábban félbeszakított program mérnökeit, akik a megmaradt alkatrészekből és tartalékegységekből két hét alatt rohamtempóban készítettek el két távvezérelt robotot SzTR-1 néven. Munkájukat nagyban segítette, hogy a holdjárókat eleve ellenállónak tervezték bizonyos mértékű sugárzással szemben, illetve az űrutazásnál természetesen minden gramm súly számított, ennél fogva az eszközök viszonylag könnyűek voltak. A két apró lánctalpas 1986. július 15-én érkezett a katasztrófa helyszínére. Szintén tévhit, hogy az átalakított holdjárók azonnal csődöt mondtak: valójában több hétig takarították a reaktor belsejéből származó törmeléket mielőtt a sugárzás végleg gajra vágta őket.
A be nem vált jolly-joker
A szovjetek kezdetben ódzkodtak elfogadni a nyugatról érkező felajánlásokat, azonban végül beadták a derekukat. Így kerülhetett Csernobilba a nyugatnémet MF2. A Joker becenevű lánctalpas nagy erénye abban rejlett, hogy eredetileg is atomerőművi munkákra fejlesztette a napjainkban is aktív Kerntechnische Hilfsdienst Gmbh (KHG). Ebből adódóan a döntéshozók nagy reményeket fűztek hozzá. Olyannyira, hogy a Jokerre bízták a tető leginkább szennyezett, „M” jelű szekciójának takarítását, ahol a sugárzás meghaladta a 10.000 röntgen értéket.


Balra: a Joker érkezése Csernobilba; Jobbra: az akkumulátorok feltöltése a küldetés előtt
Ráadásul a német robot méretéhez képest komoly teljesítményt tudott felmutatni, hiszen fogókarjának maximális kinyúlása elérte a 3 métert, és akár 200 kg tömegű tárgyakat is fel tudott emelni. Ami pedig a fő: videókamerákkal támogatott távvezérlésének hatótávja ideális körülmények között nagyjából 1 kilométer volt, vagyis a kezelő (viszonylag) biztonságos távolságból irányíthatta. A KHG a Joker alapjain kifejlesztett egy másik járművet is MF3 néven, melynek fokozott terepes képességei szintén jól jöttek a csernobili erőmű törmelékkel megszórt tetején, azonban a távvezérlés helyett alkalmazott kábeles megoldás jócskán behatárolta, hol lehet munkára fogni.
Hamar megtanultuk, hogy a robotok nem jelentenek mindenre megoldást. Ahol nagy sugárzásnak voltak kitéve, a robotok megszűntek robotnak lenni – az elektronika egyszerűen csütörtököt mondott.
(Valerij Alekszejevics Legaszov)
A Jokert végül helikopterrel emelték a tetőre, de a bevetés csakhamar csúfos kudarcba fulladt. Mielőtt a sárga gép egyetlen darab grafitot felemelhetett volna, elakadt a törmelékben, megsérült a járószerkezet is, és mire kiszabadították volna, a masszív sugárzás az elektronikai rendszert is működésképtelenné tette. Hogy ne akadályozza a munkát, a német robotot előbb félretolták, majd eltávolították a tetőről, és az egyik roncstelepre került. Megközelítése semmiféleképp sem ajánlott, mivel a mai napig erős sugárzás mérhető a közelében.
A szovjetek végül összesen körülbelül hatvanféle robotizált járművel tettek kísérletet, melyek a kiszóródott anyagok nagyjából 10 százalékát takarították el, ezzel is rengeteg embert kímélve meg a sugárzástól. A fennmaradó 90 százalék a tetőre küldött likvidátorokra maradt, de ez már egy másik történet…

Nem minden robot került roncstelepre: bemutató a zónában, előtérben az egyik SzTR-1 kissé hiányos állapotban, mellette a vörös színű, szintén szovjet gyártású Mobot-Ch-HV2
Címlapkép: az HBO 2019-es minisorozatához készült Joker-replika