Pesten lakni az 1848-as szabadságharc idején drága mulatságnak számított, hitelfelvételről pedig akkor csak nagyon kevesen álmodhattak – írja a cég a történelmi visszatekintésében.
Nem volt könnyű hitelt intézni
Ez a folyamat annyira nehézkes volt, hogy még magának gróf Széchenyi Istvánnak sem sikerült 10 ezer forintnyi „birtokfejlesztési hitelt” kapnia egy bécsi bankháztól. A grófot azért utasították vissza, mert az ősiség – később eltörölt – törvénye miatt a hitel fedezetéül kínált nemesi birtokot nem lehetett eladni és elidegeníteni, ezért jelzálogot sem tudtak ráterhelni a bankok. Széchenyi István azonban nem tétlenkedett, tollat ragadott és megírta a magyar gazdasági szakirodalom alapművét, a Hitelt.
A forradalom és szabadságharc idején a maihoz képest teljesen máshogy festett Pest-Buda látképe. Csak akkoriban indult be a mostani városképet meghatározó soklakásos bérházak felépítése az akkor még szinte üres pesti telkeken. ekkora beruházást csupán a legvagyonosabb iparosok, kereskedők és arisztokraták engedhettek meg maguknak. Befektetésnek mindenképp kiváló volt, mert a bérlakás-kiadás kiszámítható, stabil, évi 5-10 százalékos hozammal kecsegtető vállalkozás volt. Az akkori adatok szerint a legdrágább és legnagyobb pesti bérházakból befolyó évi 20-30 ezer forintos jövedelem sok esetben túltett akár az 500 hektárosnál is nagyobb birtokból származó hasznon is. Napjainkban már inkább a lakások tulajdonlása az elterjedtebb, viszont akkoriban az átlagemberek többsége még bérelte az otthonát – írja az intgatlan.com.
Árak és fizetések
Az akkori embereknek hasonló tapasztalataik lehetettek, mint nekünk, ugyanis már a reformkorban is szinte az összes társadalmi réteg számára a lakbér volt a legnagyobb tétel a családi költségvetésben. Korabeli adatok szerint a legfényűzőbb, nyolc-tíz szobás lakásokért ekkor évi 1200-2500 forintot is fizettek a jómódú bérlők, míg a polgári igényekhez mért, biedermeier stílusú lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari fekvésű és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak: 1845-ben egy egyszerű szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek. Viszonyításul: a József Ipartanodába – amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje – évi 1000, míg egy átlagos városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. A kőművesek vagy ácsmesterek valamennyivel kevesebbet vihetett haza, nekik a napi bérük 1 forint volt, ami egy évre számolva nagyjából 250 forint lehetett, míg a mészároslegények tapasztalattól függően évi 80-240 forintot kaptak – olvasható a visszatekintésben.
Az ingatlan.com érdekességként összevetette a korabeli díjakat az aktuális budapesti ingatlanbérlet-árakkal. Adataik szerint az átlagos bérleti díj most havi 150 ezer forint, így ma még egy magasabb, 300 ezres nettó fizetésnek is legalább a felét a lakásbérletre kell fordítani. Hasonló eredményt kapunk, ha megnézzük, hogy 170 évvel ezelőtt egy maival leginkább összehasonlítható – pl. három szobából, egy konyhából és egy „kis szobából, fülkéből – álló lakás bérlése évi 180 forintba került. Ez több mint a fent említett iskolai tanító fizetésének a fele, egy ipartanodai oktató viszont már könnyedén megengedhette magának ezt a kényelmes méretű lakást, hiszen a jövedelmének 15-20 százalékát kellett lakbérre fordítania – írták.
