Az eredetileg Műcsarnoknak épült ház a Városliget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épülete, amelyet az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakítottak, betonfödémmel kettéosztottak, és irodaként használták, majd hosszú ideje lepusztultan állt – idézte fel az épület sajtóbejárásán a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.
Baán László elmondása szerint a Liget Budapest projekt keretében nem csupán a műemléki rekonstrukciót akarták kifogástalanul elvégezni, hanem olyan funkciót találni a háznak, amely tartósan elnyeri a közönség tetszését. A régi pompájában felújított Millennium Háza ezért a Városliget aranykorát bemutató, interaktív kiállítással és egy Zsolnay-kerámiákkal díszített kávéházzal nyitja meg kapuit az őszi tanítási szünet első napján – közölte.
Baán László elmondta: a műemléki felújítást, az ahhoz kapcsolódó parkrekonstrukciót, a kiállítás, a kávézó és a rózsakert kialakítását összesen 4 milliárd forintból végezték el.
Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: az elmúlt két évben a homlokzaton több tucat restaurátor munkája nyomán újultak meg a Zsolnay-díszítések, a belsőépítészeti kialakítás során pedig elbontották az utólagos toldásokat, így visszaállítva az eredeti térszerkezetet.
Elkészült az új tetőzet is, mely az épület két szárnya fölött hatalmas üvegfelületeket kapott, így természetes fény is bevilágítja a belső tereket. A főbejárat visszakerült a Hermina út felőli oldalra; ide egy 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, melynek központi eleme a homlokzati díszítéssel harmonizáló, új Zsolnay-szökőkút – számolt be.
Nagy Csaba tervező hangsúlyozta, hogy elvégezték az Millennium Háza akadálymentesítését is, míg az alagsori szinten kapott helyet a ruhatár, a mosdók, a pelenkázó, a vetítőterem és a múzeumpedagógiai terem. Petri Lukács Ádám kurátor a kiállítást bemutatva elmondta, hogy az elsősorban a fiatal korosztályokra fókuszáló tárlat a gyerekbarát Liget újabb állomása is.
Videó a felújítás folyamatáról: