Koji László hozzátette: a fiatalokat jól felszerelt iskolákkal, ösztöndíjjakkal, kollégiumokkal és a szakképzés átalakításával lehetne ösztönözni arra, hogy építőipari szakmát válasszanak.
Elmondta: a magyar építőipar három év alatt 80 százalékkal növelte a teljesítményét. A múlt heti, debreceni építőipari konferencián fontos téma volt, hogy hogyan tartható fenn ez az építőipari szárnyalás, amelyhez elsősorban a megrendelések folyamatos szinten tartása járulna hozzá. Megjegyezte: a megrendelések folyamatos szinten tartására új lakásfelújítási programra vagy önkormányzati bérlakásprogramra lenne szükség.
Az elmúlt években megerősödtek az építőipari cégek, de ahhoz, hogy továbbra is legyen munkájuk, éves szinten minimum 20-25 ezer új lakást kellene építeniük – magyarázta a szövetség elnöke. Jelenleg minden negyedik új lakás állami támogatással készül, de az építőipari cégeknek az lenne a legjobb, ha a januártól bevezetésre kerülő 27 százalékos áfának a negatív hatása kivédhető lenne. Az egyik lehetőség erre, hogy aki életvitelszerűen szeretne új lakásban lakni, egyszeri alkalommal jogosult legyen 5 millió forint forgalmiadó-visszatérítésre – mondta Koji László.