Megújult a Csiky Gergely Színház

A héten átadták a felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat.

Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a színház igazgatója az átadón hangsúlyozta: a Csiky Gergely Színház célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését.

Átadták a felújított Csiky Gergely Színházat

Fotó: MTI/Varga György

A Kaposvár jelképének számító Csiky Gergely Színház épülete Magyar Ede és Stahl József tervei alapján készült 1911-ben, 1955-től működik benne állandó társulat. Az ingatlant 1965-ben kibővítették, az 1980-as évek végén felújították, egészen mostanáig azonban jelentős átalakítást nem végeztek rajta, modernizációja esedékessé vált.

A teátrum a három éven át tartó, műemléki szempontú kivitelezés során kívül és belül egyaránt megújult, hogy megfeleljen a 21. századi igényeknek. A 9 ezer négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző befogadására alkalmas.

Átadták a felújított Csiky Gergely Színházat

Fotó: MTI/Varga György

A színház különlegessége a világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon kevés helyen alkalmazott színpadtechnika. A teátrum úgynevezett felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé. Mindez a minden igényt kielégítő, költséghatékonyan üzemeltethető világítás- és hangtechnikával együtt jelentősen növeli az előadások nyújtotta élményt.

Az ünnepélyes megnyitó keretében bemutatták Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezett.

Forrás: MTI