Az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs 2020. január 1-től ismét 27 százalékra emelkedik, ennek hatására az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent az elkezdett lakásépítési projektek száma, az újépítésű lakások száma pedig harmadával esett vissza.
Az Otthon Centrum harmadik negyedéves statisztikái szerint, az új lakások négyzetméterárai egy év alatt több mint 15 százalékkal nőttek és ez a trend alapvetően a jövőben sem fog megváltozni. Megjegyezték, hogy Budapesten az áremelkedés üteme általában lassult, viszont a legfelkapottabb belvárosi (VII., IX.) kerületekben az árszint 5-10 százalékkal tovább nőtt vagy megmaradt a korábbi szinten, például a XI. kerületben.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy az év végéig számtalan fejlesztő kínál rendkívüli kedvezményeket azoknak, akik még idén lekötik a lakásukat. Minél nagyobb előrefizetést vállalnak a vevők, annál nagyobb a kedvezmény mértéke, amely lehet 5-10 százalékos, de nem ritka a 15 százalékos árcsökkentés sem. A csökkentés mértékét befolyásolja egyebek mellett a lakás mérete és az is, hogy a fővároson belül melyik kerületben található. Azok számára, akik a következő egy-két évben lakásvásárlást terveznek, érdemes megfontolniuk a fejlesztők kínálta „last minute” kedvezményeket és a hátralévő hetekben lekötni a lakásaikat – olvasható az Otthon Centrum közleményében.