Puskár Anett elmondta: az eredeti tervek szerint a Lánchíd gyalogos aluljáróit egyszerre zárták volna le, de a budai hídfő aluljáróját a végleges munkaterület kialakításáig, június 16-áig lehet még használni.
Közölte, a Lánchíd budai hídfőjében lévő aluljárót nemcsak kiszélesítik, hanem megváltoztatják az ívét is, mert most nem optimális a kerékpárosok számára.
Az építés a bontással párhuzamosan folyik majd. A pályaszerkezet felújítása során felszedik az aszfaltréteget, „felszeletelik” az elöregedett vasbetonszerkezetet, és a híd közepétől indulva a szélek felé haladva eltávolítják a régi részeket. Ez a folyamat várhatóan a nyár végén indul majd el – ismertette.
Elmondta azt is, hogy a felújításhoz a budai és a pesti oldalon is telepítenek egy-egy toronydarut. A hídon két bakdarut is felállítanak majd az új pályaszerkezetek behelyezéséhez, valamint elkészítenek egy 7000 négyzetméternyi felületű függesztett állványzatot a híd alá.
Nagyjából 700 köbméternyi vasbetonszerkezetet bontanak el, a beépítendő új acélszerkezet tömege pedig eléri majd az ezer tonnát. Korrózióvédő bevonattal mintegy 80 ezer négyzetméternyi felületet kell majd ellátni – ismertette.
Puskár Anett közölte: az új szerkezetek jelentős része Csepelen készül majd, a szállítást közúton oldják meg, előre engedélyezett útvonalakon, éjszaka.
A Lánchíd hídfőinek környezetét és járdáit márciusban zárták le a felújítás előkészítő munkálatai miatt. Gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a hidat, és a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják majd vissza.
A hidat a közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újítja fel.
Forrás: MTI/ Kiemelt kép: Pixabay