A cseh-német határ közelében fekvő Rabenleite tározó fontos szerepet tölt be az 1955-ben üzembe állított Reisach szivattyús energiatároló erőmű (SzET) működésében, ám kapacitására már igencsak ráfért a bővítés. A létesítményt üzemeltető ENGIE Deutschland Renewables GmbH végül tavaly lépett a tettek mezejére, és megkezdték a tározó megnagyobbítását, hogy a beengedhető víz mennyisége 90.000 köbméterrel, azaz nagyjából 6 százalékkal emelkedjen.
De mire jó egy SzET?
Ellentétben a hagyományos vízerőművekkel, ahol a turbinákat többnyire természetes folyóvizek erejével hajtják meg az energiatermeléshez, a szivattyús energiatároló erőművek – mint nevük mutatja – a már előállított energia tárolására szolgálnak. Ehhez a megtermelt áramot felhasználva egy magasabban fekvő természetes tóba vagy mesterséges tározóba (ilyen a cikkben szereplő Rabenleite víztározó is) szivattyúzzák a vizet, majd ezt később egy alacsonyabban fekvő tóba/tározóba leengedve visszanyerik a felpumpáláshoz használt áramot (pontosabban annak egy részét). Ezzel a SzET-ek leginkább szabályozási funkciót töltenek be egy-egy ország áramhálózatában. Amikor kedvező áron áll rendelkezésre felesleges áram, a felső tározót feltöltik, majd igény esetén a vizet leengedik, és visszatáplálják az energiát a hálózatba. Az ilyen rendszerek hatékonysága elérheti a 75 százalékot, ami ebben a műfajban kifejezetten jó arány.
A Grossenschwand falu feletti dombtetőn kialakított tározó 1600 méter hosszú körgátját ehhez pontosan 77 centiméterrel emelték meg, melynek utolsó fázisában a gát rézsűjének felső része aszfaltburkolatot kapott.
Mikor elengedhetetlen a ferde észjárás
Mindez gépészeti szempontból is komoly feladat elé állította a kivitelezőt, hiszen a meredek partoldalon kellett megoldani a burkolatépítést, méghozzá a lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb módon. Természetesen szóba se jöhetett, hogy az aszfaltot beszállító teherautók közvetlenül a finiserbe billentsenek, vagyis külön adagológépet kellett alkalmazni, ami a finiserrel párhuzamos pályán haladva, oldalról továbbította a keveréket – azonban az adagológarat még így is némi módosításra szorult.
Apró, de annál lényegesebb módosításként a terítőgép vezetőülését is megdöntötték oldalirányban, hogy a rézsűn haladva vízszintes helyzetben legyen, így a kezelő kényelmesen (és nem utolsósorban biztonságosan) dolgozhasson, a gép közelében tevékenykedő munkásokat pedig hevederrel biztosították. A finisert a koronán kifeszített huzalról vezérelték.
A burkolatépítés legtrükkösebb részének azonban nem is az aszfaltcsík behúzása, sokkal inkább a tömörítés bizonyult. Már a tervezés legelején nyilvánvalóvá vált, hogy a hengerek nem haladhatnak normál módon, a beépítés irányával párhuzamosan, mivel – más problémák mellett – túl nagy lett volna a borulás veszélye.
Elektromos hengerek a körpályán
Maradt tehát a keresztirányú hengerjáratok lehetősége, így viszont a tömörítőgépeknek fel-le kellett haladniuk a partoldalon. A szakemberek ezen a ponton figyeltek fel rá, hogy az elektromos hengereknek általában valamivel jobb a kapaszkodóképsségük hagyományos dízelmotoros társaiknál. Ebből kiindulva két Hamm HD12e kompakt tandemhengert választottak ki a tömörítésre. A gyári specifikációk szerint ezek kapaszkodóképessége (bekapcsolt vibrációval) 37 százalék – szemben a gázolajos HD12 típus 30 százalékos adatával. Ez bőven kiegyensúlyozta a villanymotoros hengerek kb. 60 kilogrammal nagyobb súlyát.
Persze ez még mindig kevés lett volna a biztonságos munkavégzéshez. Megoldásként a két tömörítőgépet vastag acélsodronnyal kötötték össze, melyet egy csigarendszeren vezettek keresztül, a csigákat tartó konzolt pedig egy gumikerekes kotró gémjéhez rögzítették.
A kotró a finiser (pontosabban az adagológép) mögött haladt, a két henger pedig mindig ellentétes irányban mozgott, így egymás ellensúlyát képezték. Ameddig az egyik fölfelé haladt a rézsűn, „leengedte” a duó másik tagját, ami segített felhúzni a felfelé mozgó hengert, majd felcserélődtek a szerepek. Az egyedi géplánc így haladt végig az 1600 méteres körpályán, és a gondos tervezésnek köszönhetően sikerült kiváló minőségben megépíteni az aszfaltburkolatot. Ráadásul az elektromos hengerek alkalmazásával kevesebb kipufógáz került a levegőbe a kedvelt kirándulóhelyen, bár a finiser, az etetőgép és a kotró hagyományos dízelgépek voltak.
(Fotók: Wirtgen, ENGIE)
