Kategória: Gépek

Megkezdődött a Hitachi-korszak a Valkonnál
Sokak számára valószínűleg nem cseng idegenül vendéglátóink neve, hiszen a Valkon már 2007 óta áll az ügyfelek rendelkezésére. Bár a cég két alappillére kezdetektől fogva a Valtra és a Krone márka volt, az évek során …

Busa, szürkemarha, forgókotró: a Szomor Ökofarmon jártunk
Hogy elbeszélgethessünk az üzemeltetőkkel és randevúzhassunk a koreai gyártó új sztárjával, mindössze a Kiskunságig kellett utaznunk, ugyanis itt indította útjára mezőgazdasági vállalkozását a rendszerváltás utáni években Szomor Dezső. Nem túlzás azt állítani, hogy a mára …

Minden, amit a térkőről tudni lehet: Bemutatkozik a Térkő Center Kft.
Sebestyén András immár 22 éve foglalkozik térkövezéssel, melyre 2001 februárjában alapított családi vállalkozást. A 2000-es évek elejét-közepét jellemző munkabőséget meglovagolva a kisvállalat hamar lendületes fejlődésnek indult, melyet logikus lépésként a kft-vé alakulás koronázott meg 2005-ben. …

Merre tovább, homlokrakodók?
Európában talán az uniós károsanyag-kibocsátási normák szigorodása gyakorolta a legnagyobb hatást a kutatás-fejlesztés irányára. Egyre-másra jelentek meg a különféle kipufogógáz-utókezelő rendszerek, amik már csak az új alkatrészek helyigénye miatt is magukkal vonták a motorterek áttervezését. …

Szeptemberben ismét lesz ÉBSZ gépkiállítás
Az ÉBSZ (Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége) a február közepén tartott évindító közgyűlésén úgy határozott, hogy ősszel ismét megrendezik a hazai építőgép-kiállítást. Az ÉBSZ-GÉPSHOW névre keresztelt rendezvényre 2024 szeptember 26-28. között, a tököli repülőtéren kerül sor. …

Új koreai sztárok a láthatáron: Hyundai HW65A és HW100A gumikerekes kotrók
A két új modell fejlesztése során a koreai gyártó nagy figyelmet fordított arra, hogy a gépkezelők mindennapjai még kényelmesebb környezetben teljenek. Ennek érdekében áttervezték a műszerfalat, hatékonyabbá tették a légkondicionáló rendszert, míg a felszereltségi listát …

Hidrogén: üzemanyag a jövő munkagépei számára?
Jóllehet az elektromos modelleknek éppúgy vannak kérlelhetetlen kritikusai, mint elkötelezett rajongói, tagadhatatlan, hogy a villanyautók térhódításával éppen igazi autóipari forradalomnak vagyunk szemtanúi. Ugyanakkor a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok egyre inkább hangsúlyossá válnak az építőiparban, és …

A Valkon lett a Hitachi építőgépek új forgalmazója
2024. január 24-én, az AgrárGépShow keretében tartott sajtótájékoztatón jelentették be a hazai szakmai sajtó képviselői számára, hogy a Hitachi építőgépek magyarországi forgalmazását a mezőgazdasági gépértékesítésben sikereket szerzett Valkon Kft. nyerte el. A kiválasztásban sokat nyomott a …

Világrekorder orgona felújítása Liebherr toronydaru segítségével
Csaknem 18.000 sípjával a passaui Szent István-katedrálisé a világ legnagyobb templomi orgonája. A rekorder hangszert érintő felújítás következtében napjainkban különleges lakóval gyarapodott a német város nevezetes épülete, ugyanis egy Liebherr L1-24 gyorsszerelésű toronydarura hárul a …

Gabonában utazik a Volvo 20 tonnás homlokrakodója
Mit csinál a Volvo L120H homlokrakodó egy gabonakereskedelmi cégnél? A Cornmill Hungary Kft.-hez látogattunk, hogy ezt kiderítsük.