Átadták az M25-ös autóút északi ütemét

Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi üteme és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások átadó ünnepségén, Nagytálya közelében.

Mosóczi László kiemelte: a sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról a következő évtized első felére „jócskán 2000 kilométer fölé nő”, a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd.

A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként 7 megyeszékhely több mint 400 ezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul ugrásszerűen – tette hozzá. Emlékeztetett: a következő években Eger mellett magasszintű közúti kapcsolatot kap Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg is.

Jelezte: a 2022 utáni időszak fő feladata a legforgalmasabb autópályák kapacitásbővítése mellett a Budapestet elkerülő összeköttetések építése lesz. A kormány a közeljövőben dönthet az Egert elkerülő út előkészítésének útprogramba emeléséről is. Az államtitkár felidézte: a kormány két éve határozott arról, hogy 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordít közútfejlesztésre. Ebből mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épül és kiemelt törekvés a jelenleg csak kétsávos közúton megközelíthető megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi hálózatba.

Az M25-ös autóút északi üteméhez tartozó közel 4 kilométeres rész 8 milliárd forintba került és múlt hét szerda óta használhatják a közlekedők – az autóút teljes kiépüléséig díjmentesen – emlékeztet az MTI.

A 15 kilométeres déli ütem munkái tavasz óta zajlanak és várhatóan 2020 nyarára fejeződnek be. Az Eger és az M3-as autópálya összeköttetését megteremtő autóút azonnal érezhető változást hoz a megyeszékhely 52 ezer és a térség mintegy 85 ezer lakójának életében.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a most átadott autóút-szakasz 3,9 kilométer hosszú, melyhez 2,5 kilométernyi szervizút, egy aluljáró és egy külön szintű csomópont is kapcsolódik.