Megkezdték az esztergomi bazilika homlokzatának felújítását

A bejárati oszlopcsarnok, a nyolc méteres magasságú ajtók és az épület tengelyében álló szobor felújításával megkezdődött az esztergomi bazilika felújításának következő üteme – közölte el a felújítást vezető építészmérnök.

Németh Tamás,  a bazilika felújítását vezető építészmérnök tájékoztatása szerint július 15-re befejeződik a homlokzat teljes burkolatának és kövezetének megújítása. Megtisztítják a szobrokat, a falakat díszítő címereket és a kövek struktúráját kiemelő világítással, megújult külsővel várja Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszust Magyarország legnagyobb temploma.

A bazilika teljes felújítása négy év alatt valósul meg, a 13 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2023-ra készül el. A főszékesegyház a munkák alatt látogatható marad, egyedül a kupola felújításához szükséges belső állvány felállítása korlátozza majd körülbelül két és fél hónapig a tér használatát – tette hozzá a főépítész.

A bazilika állagmegóvása 2016-ban vált halaszthatatlanná, amikor a kupola stukkódíszítésének kisebb-nagyobb részei lehullottak beázás és korábbi rossz kivitelezés miatt. A külső-belső felújítás tervének elkészülése után a kormány 13 milliárd forintot ítélt meg a feladatra és 4,2 milliárd forintot át is adott a főegyházmegyének.

Az építész elmondta, hogy eddig megújult az északi oldalhajó, elvégeztek kisebb restaurálási munkákat és elkészült a lift, amellyel akadálymenetesen megközelíthetővé vált a kincstár, valamint a fölötte lévő panorámaterem.

 Állványzat a felújítás alatt álló esztergomi bazilikában

Bent is zajlanak a munkálatok. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A csaknem 150 éves monumentális épületben a lift elhelyezéséhez egy helyütt másfél méter vastag, tömör téglaburkolatban kellett aknát kialakítani, másutt pedig acélszerkezetű, rejtett boltívvel kellett alátámasztani egy levegőben lógó falrészt – ismertette Németh Tamás.

A tervek szerint 2020 őszén elkezdik a kupola teljes külső-belső felújítását: a burkolat cseréjét, a hő- és vízszigetelést, valamint a belső, stukkóval díszített felületek restaurálását. Ez a munka legalább két évig tart majd.

Tervezik továbbá a tetők, a több tíz méter magasságban lévő “belső udvarok” és a homlokzat egy részének felújítását is. Az utolsó nagyobb munkaszakaszban belső munkákat végeznek és az altemplomot szigetelik, végül kisebb restaurálásokat következnek.

Forrás:MTI

Írta: Grund Online