Korábban a két part közötti forgalmat csupán ideiglenes hidak működésével tudták megoldani. A Lánchíd viszont az esztétikum és a kényelem mellett plusz kiadást is jelentett a főváros lakóinak. Most jöjjön pár érdekesség a múltból.
A két oldal összekötése
A folyó két partjának összekötésével már a rómaiak is próbálkoztak, ugyanis volt kapcsolat a két part között, az Erzsébet híd környékén működtettek hajóhidat, tehát már bőven Széchenyi István előtt próbálták valahogy megoldani az átjárás problémáját. Igazán komolyabban viszont csak Zsigmond német-római császár és magyar király idejében kezdtek foglalkozni az állandó híd építésének gondolatával. Mivel Zsigmond azelőtt meghalt, mielőtt érdemben tudtak volna foglalkozni a terv megvalósításával, Pest és Buda állandó összeköttetése megoldatlan maradt. A fordulópont végül 1821-ben következett be, abban az évben erős jégzajlás volt a Dunán, ez pedig rendkívül megnehezítette a két oldal közötti közlekedést. Ekkor történt, hogy Gróf Széchenyi István nem tudott átkelni a Dunán, amikor édesapja temetésére sietett. A történtek hatására fogalmazódott meg a grófban az első hazai, igazi állandó híd gondolata, azonban az országgyűlés csak 15 évvel később adta áldását a munkálatokra.
Forrás: Fortepan
Jó üzletté vált a hídépítés
Széchenyi István a hídépítésre felszólító indítványában határozottan kijelentette, hogy a beruházást csak olyan szakembernek hajlandó átengedni, aki már bizonyította a szakmában való jártasságát. Sok utazás és megbeszélés után végül a korszak egyik legkiválóbb mérnökét, William Tierney Clarkot kérte fel, hogy tervezze meg a hidat. Clark nevéhez kötődik a Hammersmith Bridge is, ami az első függőhíd volt a Temze fölött.
Forrás: Fortepan
A kivitelezésért pedig Adam Clark lett a felelős, aki csupán névrokona volt. A finanszírozás kidolgozására Széchenyi Sina György bárót kérte fel. A báró gazdag bankár és földbirtokos volt. Mivel a híd létrejöttét ő támogatta a legtöbb pénzzel, a szerződés megkötésekor 87 évre hídvám-szedési jogot kapott a majd felépülő építményen. A szerződés többek között azt is tartalmazta, hogy a hídtól 1-1 mérföld távolságon belül nem lehet újabb átkelőt létesíteni.
A számok nyelvén
1842. augusztus 24-én helyezték el a híd alapkövét. Az építkezés összköltsége költsége 6,575 millió aranyforint volt, ebből 4,4 millió forintot fordítottak konkrétan a műtárgyra. A híd két, 48 méter magas mederpilléren, két hídfőn és az ezeken keresztülhúzott négy láncon nyugszik. Teljesen hossza 380 méter, szélessége 14,5 méter, súlya pedig 2145 tonna volt.
Forrás: Fortepan
A korlátok fából készültek, a burkolat pedig fakockákból, emiatt a híd különösen tűzveszélyesnek számított, ezért tilos volt rajta dohányozni, erre egy tábla is figyelmeztette a hídon átkelőket. Építésének idején a Lánchidat a világ legkorszerűbb függőhídjai között tartották számon.
Az oroszlánok
Még az ókorban terjedt el az a hiedelem, hogy az oroszlán azt az erőt szimbolizálja, amely képes elhárítani a gonoszt. A vizeket és a folyókat pedig olyan helyeknek tartották, ahol ártó szellemek és természetfeletti lények laknak. Talán részben ez is közrejátszott abban, hogy Marschalkó János, lőcsei szobrászművész végül kőoroszlánokat készített.
Forrás: Fortepan
A később népszerűvé váló díszítőelemeket végül 1852-ben állították fel. A fővárosiak körében sokáig viccelődés tárgyát képezte, hogy van-e nyelve az oroszlánnak, vagy nincs, és különböző bulvártörténetek fűződtek e városi legenda köré.
Megindul a forgalom
A hidat 1849. november 20-án adták át hivatalosan a forgalomnak, viszont az átjárás már korábban megindult. Legelőször 1849 januárjában hajtottak a hídra, ekkor rendelte el Kossuth Lajos, hogy Bónis Sámuel országos biztos kocsija a magyar koronát a veszélyeztetett Budáról Debrecenbe szállítsa. A hivatalos személyek és katonaság már a szabadságharc idején átjárhattak a hídon. Az elkészült hídon végül az a személy nem mehetett át soha, akinek talán a legtöbb joga lett volna hozzá, mégpedig Széchenyi István. A gróf végül azért nem lehetett jelen a Lánchíd átadásán, mert ekkor már a döblingi elmegyógyintézetben kezelték.
Az átkelés nem volt ingyenes
A hídon nem lehetett ingyen átkelni, annak, aki használni szerette volna hídbárcát kellett fizetnie. A hídbárca olyan pénzértékű jegy volt, amellyel a hídpénz megfizetését lehetett igazolni.
Forrás: Fortepan
Eleinte felirat nélküli, úgynevezett néma bárcákat használtak, végül 1866-tól már feliratok és különböző díszítések is kerültek rájuk, a gyakran átkelők pedig bérletet is válthattak. A folyamat úgy működött, hogy aki a hídon át szeretett volna haladni, a két hídfőnél elhelyezett vámháznál készpénzért megvásárolta a hídbárcát, majd ezt a túloldali vámházban leadta, így igazolni tudta, hogy kifizette a hídpénzt. A beszedett hídvámot a híd karbantartására és üzemeltetésére fordították. A hídvámot még a nemesek is kötelesek voltak megfizetni. A vámszedés végül 1918-ban szűnt meg véglegesen.
