Felmerül a kérdés, hogy építész szemmel nehézség, vagy kötöttség egy ilyen ipari csarnok átalakítása. Orlovits Balázs szerint inkább egyfajta kötöttséget jelentett, nem pedig nehézséget. Egy ilyen ipari épület esetén ez a kötöttség egy bizonyos adottságot is magában hordoz. A szakember szerint a legnagyobb pozitívum, hogy ilyenkor megjelenik egy olyan karakter és történelmi múlt, amit jól lehet használni, tehát ebben az esetben is a lehetőséget látták és nem a gátat.
Kiemelte, hogy az ipari műemléképületek legnagyobb előnye, hogy nagy belső terekkel operálnak, és ez főleg kortárs építészeti szemlélettel nézve nagy mozgásteret biztosít a szakembereknek. A csarnok bazilikális-szerű szerkezettel rendelkezett: két alacsonyabb oldalhajóval és egy magasabb középső, úgynevezett főhajóval. Ebben az esetben szerencsés volt, hogy ugyanúgy bevilágítási szempontok vezérelték anno a tervezőket, mint a mostani épület esetében.

A Nemzeti Táncszínház új épülete. Fotó: Hlinka Zsolt
Ez lehetőséget biztosított arra, hogy középen, a magasabb belmagasságú főhajóban helyet kapjon a nagyterem, míg az azt övező alacsonyabb szárnyakon az öltözők, próbatermek, irodák és akár a jelmezek tárolására alkalmas raktárak. Mivel már egy átalakított csarnokot örököltek meg a tervezők, így nem volt akkora szabadságuk a belső csarnoktérben, mint szerették volna – mondta Orlovits Balázs.
A Táncszínház fő terme 368 főt képes befogadni, ennek azért van jelentősége, mert ez egy hiánypótló lépték a főváros kulturális épületeit tekintve, ugyanis ez a szám valahol középen helyezkedik el, vannak ennél kisebb és nagyobb befogadóképességű játszóterek – mesélte lapunknak.
Multifunkcionális terek
Az átalakított épület esetében rendkívül hangsúlyos volt, hogy a nagyobb belső tereket megpróbálják a lehető legnagyobb mértékben multifunkcionális tulajdonságokkal felruházni, mivel az eredeti csarnok nem bírt ilyen adottságokkal. Végül a Táncszínházban három teret alakítottak ki ezzel a szemlélettel: a nagytermet, a kistermet, illetve az előcsarnokot.
A nagyterem esetében úgy tudták megoldani a multifunkcionalitást, hogy gyakorlatilag az egész nézőteret egy mobil lelátószerkezetként hozták létre. Ennek köszönhetően teljes egészében összecsukható és a terem peremére kitolható. Ez a folyamat mindössze néhány órás munkát igényel. Az átalakítás után egy egybefüggő, síkpadlós teret lehet kialakítani. Ez egy fontos szempont volt, mert általában a táncszínházaknál és színházaknál a nézőtér a látási viszonyok miatt lejtős, viszont ha egy ilyen padló önmagában nem változtatható, akkor nem alkalmas például asztalos rendezvények szervezésére, vagy olyanokra, amelyek síkpadlót kívánnak – mondta a vezető tervező. Hozzátette, hogy ez a funkció egy olyan lehetőséget is magában hordoz, hogy a rendezők még nagyobb szabadságot, és még több lehetőséget kapjanak a nézőtér kialakítására, mert az akár több elemre is bonthatóvá válik, így sokkal flexibilisebb belső színpadi konfigurációk alakíthatók ki.

A Nemzeti Táncszínház nagyterme. Fotó: Hlinka Zsolt
Orlovits Balázs lapunknak kifejtette, hogy ez a fajta flexibilitás azért is volt fontos, mert ezeket a kulturális épületeket hosszabb távra tervezik. Manapság az épületek gyorsan elhasználódnak, hamar megtörténik a funkcióváltás, mert folyamatosan változnak az igények. Az ilyen típusú épületeknél ez a folyamat talán valamivel lassabban megy végbe, de érezhető, hogy a koreográfusok, a rendezők mindig próbálnak egy új szemléletet hozni, mindig más módon közelíteni egy téma felé, emiatt biztosítaniuk kellett ezt a megoldást.
A további újítások között említette, hogy egy olyan speciális zsinórpadlást terveztek, amely a nézőtér fölé is kinyúlik, így lényegében az egész térben lehet használni. Ezt úgynevezett mobil, áthelyezhető ponthúzókkal oldották meg, így gyakorlatilag majdnem ugyanazokat a színháztechnikai elemeket lehet használni, mint a színpad fölött. Ennek a megoldásnak köszönhetően a nézőtér is egy bejátszható területté vált.
Akusztikai sokszínűség
A kisterem a nagyteremhez képest egy zártabb rendszer, ugyanis ott a nézőtér és a színpad viszonya mindig frontális és ez nem változtatható. Eben a teremben a speciálisan kialakított falburkolat és a függönyözési lehetőségek biztosítanak nagyobb fokú szabadságot a művészeknek. Orlovits Balázs elmondta, hogy úgy alakították ki a teret, hogy ha a nincs függönyözés, akkor is a falfelületek minőségi megjelenést hordozzanak, egységes érzetet adjanak, valamint akusztikailag is képesek legyenek valami pluszt nyújtani.

A Nemzeti Táncszínház kisterme. Fotó: Hlinka Zsolt
A kisteremben is fontos volt, hogy a színpadi határvonalat a lehető legjobban elmossák, ez természetesen akkor működik igazán, ha nincs függönyözés. Itt a multifunkcionalitás szempontjából az az érdekes, hogy vannak olyan mobil függönyözések a falon, amit, ha elhúznak, és nem használnak, akkor a tér „zengőbbé” válik, tehát jobban alkalmas akusztikai hangszerek megszólaltatására. Akkor, ha ezeket a függönyözéseket részben, vagy egészében behúzzak, a tér elkezd akusztikailag visszatompulni, tehát kevésbé lesz „zengő”. Ez a megoldás kihangosított, vagy beszédcélú rendezvények esetén előnyös.
A szakember szerint ezzel egy olyan többletet tudtak behozni, ami akár 10-15 év távlatában nyújthat majd nagy előnyt.
A fő attrakció
A harmadik multifunkcionális terület az előcsarnok. Általában ezek a terek a színházak, táncszínházak fő attrakciói, előszobái a kulturális intézményeknek. Mivel ezek az épületek alapvetően az esti órákban üzemelnek, ezért napközben az előcsarnokok általában üresek, zárva vannak. Itt az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy park peremén áll az épület, tehát azonnal eszébe jutott az építészeknek, hogy jó lenne a kétfajta közönség és aktivitás viszonyát szorosabbra fűzni.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka. Fotó: Hlinka Zsolt
Ennek érdekében a napfényes, tágas előteret úgy alkották meg a szakemberek, hogy egyszerre működjön kávézóként és olyan előadótérként, ahol akár kisebb, pár fős előadásokat, táncházakat, közösségi eseményeket, vagy akár családi foglalkozásokat is lehet tartani. Ehhez úgymond nézőtérként is kapcsolódik a Müpa lépcsőjére emlékeztető közlekedőtér. Az előtér fölött található színháztechnikai rács pedig professzionális színházi világítást tesz lehetővé. Az előtérrel kapcsolatban Orlovits Balázs kiemelte, hogy ez az üvegpavilon szerű, átmeneti tér a táncművészet és a hétköznapi élet olyan metszéke, amivel mindenki csak nyerni tud, mert a parkba látogatók élettel töltik meg a teret, míg a park egy olyan többlet lehetőséget kap, amivel gazdagíthatja a kikapcsolódók élményét.
Kreatív építészeti megoldások
Orlovits Balázs építész elmesélte, hogy amikor elkezdték keresni, hogy hová lehetne elhelyezni a kistermet, akkor jöttek rá, hogy nem igazán találták a helyét az öreg ipari épületben. Amennyire optimálisan elhelyezhető volt a nagyterem és a különböző kiszolgáló funkciók, addig a kisterem esetében sokkal nehezebb volt ez a feladat. A fő probléma az volt, hogy a fesztávméretéből, a magassági geometriai adottságaiból kifolyólag nem igazán tudták a nagyteremhez „betenni”, viszont az előcsarnok sem igazán tudott ennek az ipari épületnek a kultúrájában helyet találni magának, mert egyszerűen több volt a négyzetméter, mint amennyi adott volt.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka. Fotó: Hlinka Zsolt
Végül a szakemberek úgy döntöttek, hogy az előcsarnok fölött, az új épületszárnyban próbálják elhelyezni a kistermet. Ez azért sem volt egyszerű választás, mert az előcsarnokkal kapcsolatban azok az igények merültek fel a különböző ott tartandó programok miatt, hogy lehetőleg minél inkább pillérmentes legyen. Tehát a fő kérdés az volt, hogy miként tegyék úgy az előcsarnok fölé, hogy ne támasszák alá pillérekkel és ne legyen a látogatóknak olyan érzésük, hogy a „fejükre esik a terem”. Ez nem egy mindennapi bevett megoldás. A terem tartószerkezetét nagyfesztávú, szintmagas vasbeton szerkezetként tervezték meg, melynek súlya 1500 tonna és a szerkezethez megközelítőleg 200 tonna betonacélt kellett felhasználni. A tartók geometriáját lekövető, a gépészeti elemeket takaró előcsarnoki faálmennyezethez 13 ezer fa elemet használtak fel. Tehát a terem gyakorlatilag függ a levegőben, mint egy hídszerkezet – fejtette ki Orlovits Balázs.
Speciális színpad és fa
A színházakban és táncszínházakban értelemszerűen a színpad és annak padlója egy rendkívül fontos tényező. A táncszínházban egy bizonyos borovi fenyő táncpadlót használnak, ami két részből áll – meséli Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Ennek az a legfőbb érdekessége, hogy a négy részből összeragasztott borovi fenyő szálszerkezete egymásnak feszül, így ezáltal a repedés, a deformáció, valamint az, hogy egyáltalán ez felület zajt csapjon, nem történik meg.

Próbaterem a Nemzeti Táncszínházban. Fotó: Hlinka Zsolt
További érdekessége, hogy ez egy dupla lengőaljzatú padlózat. Ez azt jelenti, hogy 60 centiméterenként stafnik vannak elhelyezve, azokon egy vakpadló, és a vakpadlón még egy stafni és azon helyezkedik már el ez a réteg. Ez egy majdnem 10-12 centiméter szélességű rétegrend, szigeteléssel, olykor gumizattal, és ez az, ami akkora lengést és olyan finom mozgékonyságot ad, ami puhábbá teszi a padlózatot, így könnyebb a táncosok ízületeit megóvni és a táncolásra is pozitív hatással van – tette hozzá Ertl Péter.
Dizájn, múlt és jelen
Az intézmény vezetője további érdekességként megemlítette, hogy a beköltözést megelőzően alakították ki a Táncszínház új arculati elemeit és így jött létre az új Nemzeti Táncszínház logója. Ez a grafikai elem megidézi a múltat, az épület korábbi funkcióját, ugyanis itt készültek a generátorok és ezek a tekercselt forgó gépezetek visszaidéződnek benne. Emellett visszaidéződik az újonnan megálmodott álmennyezeti arculat lépcsőzetessége, és mint mondta, ők természetesen belelátják ebbe a klasszikus balett tütüt, vagy néptánc szoknyát, tehát már a logó is az új épület és a Táncszínház megújulásának a hírnöke.