Budapesten járt a Magyar Zene Háza tervezője

A Liget Budapest projekt erős modellként működhet a jövő urbanisztikai fejlesztései számára – nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész, Fudzsimoto Szú a beruházás helyszínén.

A tokiói Sou Fujimoto Architects építésziroda vezetője felidézte, hogy annak idején több pályázat közül választották ki a Liget Budapest projekt keretében épülő Magyar Zene Háza felhívását.

A szakember elmondta, hogy elsősorban a projekt víziója fogta meg, az, hogy lehetőség nyílik a természet és a kultúra integrációjára. A Magyar Zene Háza a park közepén fog állni, minden oldalról fák veszik körül, ezeket az adottságokat pedig tisztelettel kezeli a beruházás. Az épület ezért meghagyja majd a természetközeliség érzését – hangsúlyozta Fudzsimoto Szú.

Fudzsimoto Szú, a Magyar Zene Háza tervezője

Fudzsimoto Szú, a Magyar Zene Háza tervezője. MTI/Kovács Tamás

Mint elmondta, a földszinten üvegfalakkal övezett koncertterem kap majd helyet, így bentről is rá lehet majd látni a zöld parkra, a nagyobb kiterjedésű, állandó és időszaki kiállítótereket pedig térszint alatt helyezik el, ezzel megmarad az épület könnyedsége.

Egyensúlyban a környezettel

A lebegő hatású tető – amely a könyvtárat és a zenepedagógiai termeket fogadja be – lyukacsos kialakításával helyet hagy majd a fáknak a növekedéshez, másrészt jelentősen túlnyúlik majd az épületen, ezzel is segít “egymásba olvasztani” a házat és környezetét – fűzte hozzá. Fudzsimoto Szú kiemelte, hogy az épület megközelítésekor az alapélmény a fák közötti séta. Ez az élmény folytatódik a tető alá érve, majd a házba belépve is, hiszen még a koncertterem falai is üvegből lesznek, ezzel is emlékeztetve a látogatót arra, hogy egy liget közepén hallgatja a zenét. Persze a koncertterem a természetközeliség mellett zeneileg is tökéletesen fog működni, megfelelve minden akusztikai és technikai követelménynek – jegyezte meg.

A Magyar Zene Háza

Látványterven a Magyar Zene Háza. Forrás: zenehaza.com

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy már zajlanak a Magyar Zene Házának magasépítési munkálatai, így egy éven belül szerkezetkész állapotban lesz az épület, melynek terveit nemzetközi tervpályázaton a magyar és nemzetközi zsűri 168 pályamű közül választotta ki.

Forrás: MTI

Írta: Grund Online