Méltó helyére költözött a Nemzeti Táncszínház

Idén év elején adták át a Nemzeti Táncszínház új épületét a fővárosi Millenáris parkban, melyet a volt Ganz Művek egykori ipari csarnokában alakítottak ki. Az átalakítások a ZDA – Zoboki Építésziroda tervei alapján készültek el. Az új teátrum vezető tervezői Zoboki Gábor, Orlovits Balázs és Lente András építészek voltak. Az épület számos érdekes tulajdonsággal bír, többek között erről is beszélgettünk Orlovits Balázzsal, a Táncszínház vezetőtervezőjével és Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával.

Felmerül a kérdés, hogy építész szemmel nehézség, vagy kötöttség egy ilyen ipari csarnok átalakítása. Orlovits Balázs szerint inkább egyfajta kötöttséget jelentett, nem pedig nehézséget. Egy ilyen ipari épület esetén ez a kötöttség egy bizonyos adottságot is magában hordoz. A szakember szerint a legnagyobb pozitívum, hogy ilyenkor megjelenik egy olyan karakter és történelmi múlt, amit jól lehet használni, tehát ebben az esetben is a lehetőséget látták és nem a gátat.

Kiemelte, hogy az ipari műemléképületek legnagyobb előnye, hogy nagy belső terekkel operálnak, és ez főleg kortárs építészeti szemlélettel nézve nagy mozgásteret biztosít a szakembereknek. A csarnok bazilikális-szerű szerkezettel rendelkezett: két alacsonyabb oldalhajóval és egy magasabb középső, úgynevezett főhajóval. Ebben az esetben szerencsés volt, hogy ugyanúgy bevilágítási szempontok vezérelték anno a tervezőket, mint a mostani épület esetében.

A Nemzeti Táncszínház új épülete

A Nemzeti Táncszínház új épülete. Fotó: Hlinka Zsolt

Ez lehetőséget biztosított arra, hogy középen, a magasabb belmagasságú főhajóban helyet kapjon a nagyterem, míg az azt övező alacsonyabb szárnyakon az öltözők, próbatermek, irodák és akár a jelmezek tárolására alkalmas raktárak.  Mivel már egy átalakított csarnokot örököltek meg a tervezők, így nem volt akkora szabadságuk a belső csarnoktérben, mint szerették volna – mondta Orlovits Balázs.

A Táncszínház fő terme 368 főt képes befogadni, ennek azért van jelentősége, mert ez egy hiánypótló lépték a főváros kulturális épületeit tekintve, ugyanis ez a szám valahol középen helyezkedik el, vannak ennél kisebb és nagyobb befogadóképességű játszóterek – mesélte lapunknak.

Multifunkcionális terek

Az átalakított épület esetében rendkívül hangsúlyos volt, hogy a nagyobb belső tereket megpróbálják a lehető legnagyobb mértékben multifunkcionális tulajdonságokkal felruházni, mivel az eredeti csarnok nem bírt ilyen adottságokkal. Végül a Táncszínházban három teret alakítottak ki ezzel a szemlélettel: a nagytermet, a kistermet, illetve az előcsarnokot.

A nagyterem esetében úgy tudták megoldani a multifunkcionalitást, hogy gyakorlatilag az egész nézőteret egy mobil lelátószerkezetként hozták létre. Ennek köszönhetően teljes egészében összecsukható és a terem peremére kitolható. Ez a folyamat mindössze néhány órás munkát igényel. Az átalakítás után egy egybefüggő, síkpadlós teret lehet kialakítani. Ez egy fontos szempont volt, mert általában a táncszínházaknál és színházaknál a nézőtér a látási viszonyok miatt lejtős, viszont ha egy ilyen padló önmagában nem változtatható, akkor nem alkalmas például asztalos rendezvények szervezésére, vagy olyanokra, amelyek síkpadlót kívánnak – mondta a vezető tervező. Hozzátette, hogy ez a funkció egy olyan lehetőséget is magában hordoz, hogy a rendezők még nagyobb szabadságot, és még több lehetőséget kapjanak a nézőtér kialakítására, mert az akár több elemre is bonthatóvá válik, így sokkal flexibilisebb belső színpadi konfigurációk alakíthatók ki.

A Nemzeti Táncszínház nagyterme

A Nemzeti Táncszínház nagyterme. Fotó: Hlinka Zsolt

Orlovits Balázs lapunknak kifejtette, hogy ez a fajta flexibilitás azért is volt fontos, mert ezeket a kulturális épületeket hosszabb távra tervezik. Manapság az épületek gyorsan elhasználódnak, hamar megtörténik a funkcióváltás, mert folyamatosan változnak az igények. Az ilyen típusú épületeknél ez a folyamat talán valamivel lassabban megy végbe, de érezhető, hogy a koreográfusok, a rendezők mindig próbálnak egy új szemléletet hozni, mindig más módon közelíteni egy téma felé, emiatt biztosítaniuk kellett ezt a megoldást.

A további újítások között említette, hogy egy olyan speciális zsinórpadlást terveztek, amely a nézőtér fölé is kinyúlik, így lényegében az egész térben lehet használni. Ezt úgynevezett mobil, áthelyezhető ponthúzókkal oldották meg, így gyakorlatilag majdnem ugyanazokat a színháztechnikai elemeket lehet használni, mint a színpad fölött. Ennek a megoldásnak köszönhetően a nézőtér is egy bejátszható területté vált.

Akusztikai sokszínűség

A kisterem a nagyteremhez képest egy zártabb rendszer, ugyanis ott a nézőtér és a színpad viszonya mindig frontális és ez nem változtatható. Eben a teremben a speciálisan kialakított falburkolat és a függönyözési lehetőségek biztosítanak nagyobb fokú szabadságot a művészeknek. Orlovits Balázs elmondta, hogy úgy alakították ki a teret, hogy ha a nincs függönyözés, akkor is a falfelületek minőségi megjelenést hordozzanak, egységes érzetet adjanak, valamint akusztikailag is képesek legyenek valami pluszt nyújtani.

A Nemzeti Táncszínház nagyterme. Fotó: Hlinka Zsolt

A Nemzeti Táncszínház kisterme. Fotó: Hlinka Zsolt

A kisteremben is fontos volt, hogy a színpadi határvonalat a lehető legjobban elmossák, ez természetesen akkor működik igazán, ha nincs függönyözés. Itt a multifunkcionalitás szempontjából az az érdekes, hogy vannak olyan mobil függönyözések a falon, amit, ha elhúznak, és nem használnak, akkor a tér „zengőbbé” válik, tehát jobban alkalmas akusztikai hangszerek megszólaltatására. Akkor, ha ezeket a függönyözéseket részben, vagy egészében behúzzak, a tér elkezd akusztikailag visszatompulni, tehát kevésbé lesz „zengő”. Ez a megoldás kihangosított, vagy beszédcélú rendezvények esetén előnyös.

A szakember szerint ezzel egy olyan többletet tudtak behozni, ami akár 10-15 év távlatában nyújthat majd nagy előnyt.

A fő attrakció

A harmadik multifunkcionális terület az előcsarnok. Általában ezek a terek a színházak, táncszínházak fő attrakciói, előszobái a kulturális intézményeknek. Mivel ezek az épületek alapvetően az esti órákban üzemelnek, ezért napközben az előcsarnokok általában üresek, zárva vannak. Itt az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy park peremén áll az épület, tehát azonnal eszébe jutott az építészeknek, hogy jó lenne a kétfajta közönség és aktivitás viszonyát szorosabbra fűzni.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka. Fotó: Hlinka Zsolt

Ennek érdekében a napfényes, tágas előteret úgy alkották meg a szakemberek, hogy egyszerre működjön kávézóként és olyan előadótérként, ahol akár kisebb, pár fős előadásokat, táncházakat, közösségi eseményeket, vagy akár családi foglalkozásokat is lehet tartani. Ehhez úgymond nézőtérként is kapcsolódik a Müpa lépcsőjére emlékeztető közlekedőtér. Az előtér fölött található színháztechnikai rács pedig professzionális színházi világítást tesz lehetővé. Az előtérrel kapcsolatban Orlovits Balázs kiemelte, hogy ez az üvegpavilon szerű, átmeneti tér a táncművészet és a hétköznapi élet olyan metszéke, amivel mindenki csak nyerni tud, mert a parkba látogatók élettel töltik meg a teret, míg a park egy olyan többlet lehetőséget kap, amivel gazdagíthatja a kikapcsolódók élményét.

Kreatív építészeti megoldások

Orlovits Balázs építész elmesélte, hogy amikor elkezdték keresni, hogy hová lehetne elhelyezni a kistermet, akkor jöttek rá, hogy nem igazán találták a helyét az öreg ipari épületben. Amennyire optimálisan elhelyezhető volt a nagyterem és a különböző kiszolgáló funkciók, addig a kisterem esetében sokkal nehezebb volt ez a feladat. A fő probléma az volt, hogy a fesztávméretéből, a magassági geometriai adottságaiból kifolyólag nem igazán tudták a nagyteremhez „betenni”, viszont az előcsarnok sem igazán tudott ennek az ipari épületnek a kultúrájában helyet találni magának, mert egyszerűen több volt a négyzetméter, mint amennyi adott volt.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka.

A Nemzeti Táncszínház előcsarnoka. Fotó: Hlinka Zsolt

Végül a szakemberek úgy döntöttek, hogy az előcsarnok fölött, az új épületszárnyban próbálják elhelyezni a kistermet. Ez azért sem volt egyszerű választás, mert az előcsarnokkal kapcsolatban azok az igények merültek fel a különböző ott tartandó programok miatt, hogy lehetőleg minél inkább pillérmentes legyen. Tehát a fő kérdés az volt, hogy miként tegyék úgy az előcsarnok fölé, hogy ne támasszák alá pillérekkel és ne legyen a látogatóknak olyan érzésük, hogy a „fejükre esik a terem”. Ez nem egy mindennapi bevett megoldás. A terem tartószerkezetét nagyfesztávú, szintmagas vasbeton szerkezetként tervezték meg, melynek súlya 1500 tonna és a szerkezethez megközelítőleg 200 tonna betonacélt kellett felhasználni. A tartók geometriáját lekövető, a gépészeti elemeket takaró előcsarnoki faálmennyezethez 13 ezer fa elemet használtak fel. Tehát a terem gyakorlatilag függ a levegőben, mint egy hídszerkezet – fejtette ki Orlovits Balázs.

Speciális színpad és fa

A színházakban és táncszínházakban értelemszerűen a színpad és annak padlója egy rendkívül fontos tényező. A táncszínházban egy bizonyos borovi fenyő táncpadlót használnak, ami két részből áll – meséli Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója.  Ennek az a legfőbb érdekessége, hogy a négy részből összeragasztott borovi fenyő szálszerkezete egymásnak feszül, így ezáltal a repedés, a deformáció, valamint az, hogy egyáltalán ez felület zajt csapjon, nem történik meg.

Próbaterem a Nemzeti Táncszínházban

Próbaterem a Nemzeti Táncszínházban. Fotó: Hlinka Zsolt

További érdekessége, hogy ez egy dupla lengőaljzatú padlózat. Ez azt jelenti, hogy 60 centiméterenként stafnik vannak elhelyezve, azokon egy vakpadló, és a vakpadlón még egy stafni és azon helyezkedik már el ez a réteg. Ez egy majdnem 10-12 centiméter szélességű rétegrend, szigeteléssel, olykor gumizattal, és ez az, ami akkora lengést és olyan finom mozgékonyságot ad, ami puhábbá teszi a padlózatot, így könnyebb a táncosok ízületeit megóvni és a táncolásra is pozitív hatással van – tette hozzá Ertl Péter.

Dizájn, múlt és jelen

Az intézmény vezetője további érdekességként megemlítette, hogy a beköltözést megelőzően alakították ki a Táncszínház új arculati elemeit és így jött létre az új Nemzeti Táncszínház logója. Ez a grafikai elem megidézi a múltat, az épület korábbi funkcióját, ugyanis itt készültek a generátorok és ezek a tekercselt forgó gépezetek visszaidéződnek benne. Emellett visszaidéződik az újonnan megálmodott álmennyezeti arculat lépcsőzetessége, és mint mondta, ők természetesen belelátják ebbe a klasszikus balett tütüt, vagy néptánc szoknyát, tehát már a logó is az új épület és a Táncszínház megújulásának a hírnöke.

Írta: Grund Online