Közeledik a Construma

Április 3-7. között rendezik meg a 39. Construma építőipari szakkiállítást Budapesten a Hungexpo vásárközpontban. A rendezvényen 550 kiállító, 55 ezer négyzetméteren, 5 pavilonban várja az érdeklődőket – jelentette be Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

A rendezvényre 20 országból külföldi kiállítók is érkeznek. A Construma első három napja elsősorban a szakma képviselőinek, a hétvége pedig a nagyközönségnek szól. A vezérigazgató szerint a látogatók száma idén akár az 55 ezret is elérheti. Koji László az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy idén nagy hangsúlyt helyeznek az építőipar egészének bemutatására, ennek érdekében a szakszövetség a Construma nyitónapján az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) közösen rendezi meg Az építésgazdaság lehetőségei című konferenciát és panelbeszélgetést.

A szakszövetség elnöke kiemelte, hogy az építőipar 2018-ban 22,5 százalékkal bővült, az ÉVOSZ szerint az ágazat teljesítménye idén további, minimum 15 százalékkal nő majd.     Ugyanakkor felhívta a figyelmet a munkaerőhiányra, mint mondta az elmúlt években 35 ezer jól képzett szakmunkás hagyta el az országot, és talált magának külföldön munkát. A jól képzett szakemberek visszatérésének elősegítése érdekében indítja el a szakszövetség még idén a Hazahívó kampányát.

A fiatalokat is igyekeznek bevonni

Ondré Péter az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a Magyarország legnagyobb építőipari szakkiállításának idén is része lesz a Construma Kert kiállítás. Szerint a Construma Kert, illetve azon belül a XI. Magyar Kertépítő Verseny és Show ráirányítja a fiatalok figyelmét a kertészetre. Ráadásul ezzel egy időben zajlik a Euroskills verseny előválogatója is. Kiemelte, hogy a kertészet nemzetgazdaságban betöltött szerepét mutatja, hogy a magyar zöldség-gyümölcs ágazat tavalyi termelési értéke bruttó 250 milliárd forint volt, a díszkertészet kibocsátási értéke 2018-ban pedig körülbelül 50 milliárd forint körül mozgott, a zöld ipar szolgáltatásaival együtt azonban már elérte a 100 milliárd forintot.

Construma 2018

Kertészeti részleg a 2018-as kiállításon

Szilvási Krisztina, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója a Construma legfontosabb részei közül példaként a lakberendezéssel foglalkozó OTTHONDesign, illetve az épületgépészetet bemutató HUNGAROTHERM kiállítást említette. Hozzátette, az előbbi egyik látványossága a Design – Generációk elnevezésű stand lesz, ahol két azonos alapterületű enteriőrben más-más célcsoportoknak nyújtanak lakberendezési ötleteket.

Construma

Construma 2018

Az épületgépészeti szakkiállítás részeként pedig felépül az ÖkoCity bemutatóház, ahol a látogatók a közel 0 energiafelhasználásű innovatív megoldásokra kaphatnak gyakorlati jellegű válaszokat. A HUNGAROTHERM kiállítást kétévente rendezik meg, idén 10. alkalommal.

Szilvási Krisztina arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hungexpo idén is megállapodást kötött a MÁV-val, így a kiállításra érkezők 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak. Újdonságként említette még, hogy a rendezvényre látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg Paks II. projektjével egy a Hungexpo területén parkoló kamionban.

A kiállítás hivatalos megnyitójakor adják majd át idén is a Construma díjakat, amelyre 21 pályázat érkezett, közülük 8 vállalat részesül ebben az elismerésben. A helyszínen az építkezéshez szükséges anyagok, gépek, eszközök mellett gyakorlati bemutatókkal, ingyenes tanácsadással, finanszírozási megoldásokkal is várják a látogatókat.

További információkat a www.construma.hu oldalon találhatnak.