Hamarosan kezdődik a Bauma

A Bauma kétségtelenül az építőipari gépek vezető seregszemléjének számít és mindig tömegeket vonz. Az idei, április 8-ika és 14-ike között zajló esemény esetében sem lesz ez másként. Megnéztük, hogy milyen újdonságokra lehet számítani a kiállításon.

Az idei év már biztosan rekordnak fog számítani, ugyanis tavaly októberben, azaz fél évvel a kezdés előtt rekordszámú kiállító regisztrált. A szakvásárra több mint 3500 szakmai kiállító érkezik összesen 55 országból. Ez a szám megközelítőleg közel 100-zal haladja meg a 2016-os kiállítók számát.

Talán kijelenthető, hogy az iparág jó teljesítménye és virágzása tükröződik vissza az idei Bauma növekő számaiban is. Mivel az igények és az érdeklődés is megnövekedett, a vásár területét 614 ezer négyzetméterre bővítették a szervezők, ezzel lehetővé vált, hogy minél több kiállító jelenhessen meg.

Bár a standok terén nem nagyon lehet változtatni a méretkorláton, a szervezők felismerték, hogy a digitális felületeken nem ütköznek ebbe a problémába. Ennek hatására a digitális megoldások terén is rengeteg újítás történt az előző alkalmakhoz képest. Többek között a virtuális valóság segítségét vették igénybe, hogy még izgalmasabban tudják bemutatni a vásárcsarnokban lévő építési területeket.

Idén a B0 csarnokba látogatók eső alkalommal pillanthatnak be az iparág működésébe a virtuális és kiterjesztett valóságnak köszönhetően.

A szakvásár további újdonságai közé tartoznak a PLUS szolgáltatások, amelyek sok kiállítót és érdeklődőt vonzanak a rendezvényre. Például a bauma PLUS ONSITE esetében a kiállítók egy kompakt, 6 négyzetméteres területen mutathatják be vállalkozásukat. Emellett a PLUS ONSITE olyan alapvető építőelemeket tartalmaz, amelyek a minél jobb megjelenést biztosítják, természetesen ezeken felül több digitális extra is igénybe vehető.

Ott van a bauma PLUS MOVE is, ami pedig egy rugalmas munkaterületet biztosít azoknak a cégeknek, amelyek nem szeretnének saját, önálló standdal megjelenni. A PLUS MOVE esetében lehetőség van üzleti platformok – munkaállomások, prezentációs területek, találkozási pontok – kialakítására. Ezek a munkaállomások bármikor felhasználhatók a rendezvény ideje alatt, akkor is ideális, ha valaki a potenciális ügyfeleivel szeretne találkozni, vagy megbeszélést folytatni. Természetesen ez nem csupán a vállalatoknak szóló lehetőség, hanem látogatók is átfogóbb képet kaphatnak az iparági szolgáltatókról.

További információkat a www.bauma.de oldalon találhatnak.

Írta: Grund Online