A Közbeszerzési Hatóság kiírására hivatkozva közölték, hogy a nyertes feladata lesz a teljes szakasz előkészítése, emellett neki kell majd az M3-as autópálya és az Ököritófülpös közötti szakasz kiviteli terveit elkészíteni. A gyorsforgalmi út 2×2 sávos lesz, és a beruházásnak révén Őr és Győrtelek községek ennek köszönhetően bekötőúthoz jut.
Az ajánlattevővel szembeni feltételként azt szabták, hogy az elmúlt három lezárt üzleti évben gyorsforgalmi út tervezéséből legalább nettó 1 milliárd forint árbevétele legyen. A benyújtási határidő május 22. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség. Az gyorsforgalmi út ezen szakasza egyébként 26 kilométeres lesz – írták.