Idén a kisméretű kabinházak megépítésére helyezi a hangsúlyt a Hello Wood a 30 ország építészeinek részvételével megvalósuló nemzetközi nyári egyetemén – közölték a szervezők.
A campuson zajló oktatási és kutatás-fejlesztési program során összesen hét épület fog elkészülni, köztük a Hello Wood egyik alapítójának, Ráday Dávidnak a vezetésével a nyolcszemélyes, erdei bulik rendezésére alkalmas szálláshely is. A felépített faházakat az érdeklődők a tábor utolsó napján, július 15-én, valamint az utána kezdődő Művészetek Völgyében akár tárlatvezetés keretében is megtekinthetik majd.
A Hello Wood mindenkori nyári építésztáborának Csóromföldén megalakult campusa idén a Kabinláz (cabin fever) hívószó alatt fog továbbfejlődni. A cabin fever Amerikában a bezártságból, izolációból fakadó tünetek összességét jelenti, használják a szlengben a téli depresszió szinonimájaként is.
Ugyanakkor a kifejezés egy szimpatikus építészeti és szociális paradigmaváltásra is utal, mégpedig a kis ház mozgalomra. Ez a nemzetközi szinten népszerű törekvés egyszerre szól a természetbe való elvonulásról, a környezetbarát gondolkodás előtérbe helyezéséről, az építkezésről mint közösségi élményről és a gazdasági racionalitásról is. A 2008-ban kirobbant világválság óta még nagyobb figyelem irányul a kis házak építészeti trendjeire, hiszen a kisebb méretű, helytakarékos és nem drága alapanyagokból felépülő házak nemcsak egyszerűbb életet ígérnek, de megfizethetőbb beruházási és lakhatási lehetőségeket is.
A Hello Wood nyári egyetemére a független nemzetközi zsűri Salvatore Peluso, a milánói székhelyű Domus magazin szerkesztője, Javier Villar és Mészáros Máté, a tokiói Kengo Kuma & Architects építészei, Markus Bader a berlini Raumlabor építésze és Theodore Molloy, a londoni PUP Architects társalapítója 5+2 darab olyan projektet választott ki, amelyek megvalósításával a kis ház mozgalom jellemzői és kontextusai is vizsgálhatók.
Lesz csapat, amelyik kerekeken guruló, mozgatható házat fog építeni, mások erdei menedékházban gondolkodnak, míg a Hello Wood stábja, a Ráday Dávid által vezetett csapat tervei alapján egy társasági eseményekre alkalmas, közösségi térrel és hálórészekkel egyaránt rendelkező, A-alakú házat fog építeni előre gyártott fapanelek segítségével.