Budapesten 50,4 százalékkal nőtt az épített lakások száma. Pest megye lakásépítése továbbra is kiemelkedő, ám a megelőző évhez képest nem nőtt tovább. Az új lakások 54,2 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba – jelentette a KSH.
A tavalyi évben Budapesten 40,3 százalékkal, Pest megyében 38,5 százalékkal több lakás épült mint az előző évben és számuk 3874-re, illetve 4764-re rúgott, míg az idei első negyedévben Budapesten 916, Pest megyében 1068 új lakásba költözhettek be a lakók.
Győr-Moson-Sopron megyében 635 lakást adtak át az első negyedévben, ami sokszorosan felülmúlja a többi megyére jellemző értéket, minden ötödik új lakást ott vettek használatba. Komárom-Esztergom, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Tolna, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megyében száz lakás sem épült az első negyedévben.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 44 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 2,4 százaléka lakóparkban épült. A lakások 56 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 2 százaléka bérbeadásra épült – közölte a KSH.