Nem épül fel a Tulipán

London polgármestere megvétózta a 305 méter magas tulipán névre keresztelt toronyépület terveit, amelyet a brit főváros Gherkin (uborka) nevű felhőkarcolójának szomszédságában építettek volna fel.

Az tulipán formájú épületet a brit építész, Norman Foster cége tervezte, és a második legmagasabb felhőkarcoló lett volna Nyugat-Európában, a szintén Londonban található The Shard (üvegszilánk) után.

Sadiq Khan szóvivője közölte, hogy a polgármesternek számos kifogása van a beadvánnyal kapcsolatban, amelynek részletes tanulmányozása után jutott arra, hogy nem ad engedélyt egy olyan terv megvalósítására, ami véleménye szerint csak kis mértékben szolgálná a köz javát.

Hozzátette, hogy a városvezető elsősorban az épület dizájnja miatt emelt kifogásokat, mert szerinte alacsony színvonalú egy olyan előkelő környezethez képest, ahol épülne. Úgy vélte, hogy a torony rontaná a londoni panoráma összképét, valamint a szomszédos világörökségi helyszín, a Londoni Tower látványát.

A projekt kivitelezője sajnálatát fejezte ki a politikus döntésével kapcsolatban és megjegyezte, hogy az épület, amelynek terveiben csupa üveg kilátótér, étterem és oktatási központ is szerepelt, gazdasági haszonnal járt volna.

A torony építési munkálatait 2020-ban szerették volna elkezdeni és 2025-re befejezni. A projekt költségeit egy brazil milliárdos, Jacob Safra vállalta magára. A kivitelező egyelőre nem döntött el, hogy megpróbálkozik-e a tervek módosításával és ismételt benyújtásával.

Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England üdvözölte a polgármester döntését.

Forrás: MTI