Idén akár 30 százalékkal bővülhet az építőipar

Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentését az építőiparról.

A KSH adatai szerint júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A májusihoz mérten 1,7 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az első fél évben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalék után.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy az építőipar a második negyedévben több mint 30 százalékkal bővült, így az ágazat mintegy 1,2 százalékponttal járul hozzá a GDP második negyedévi növekedéséhez.

A második fél évben is magas lesz az építőipar teljesítménye, de a növekedés dinamikája csökkenni fog, mert a múlt év második fél évében nagyon magas bázis számokat mértek. A második fél évben főként a mélyépítésnél jelentkezik majd a csökkenés, mivel a 2014-2020 közötti időszakban ennek a területnek a fejlesztésére rendelkezésre álló uniós forrásokat a kormány már 2017-2018-ban kihelyezte. Emiatt az év következő részében jelentősen elválik egymástól a magas és a mélyépítés teljesítménye, míg előbbinél tovább bővül a rendelés állomány, az utóbbiaknál visszaesés várható.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint az ágazat év elején mért magas teljesítménye után szemmel láthatóan lassul az építőipari konjunktúra, de továbbra is növekedés tapasztalható. Az elemző szerint az a kérdés, hogy a lassulást mennyiben okozzák átmeneti hatások. Példaként a szakemberhiányt és a 27 százalékra visszaemelkedő áfát említette.  Hozzátette, továbbra is jelentős probléma, hogy bár az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, a szektorban jelentős a képzetlen munkaerő létszáma.

Csökkenő rendelésállomány

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági elemzője megállapította, hogy tovább lassult az építőipar termelésének növekedése júniusban, amely részben a magas bázissal magyarázható, mivel júniusban az időjárás kifejezetten kedvezett az ágazatnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan bővül, így az építőipar a második negyedévben is érdemben hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez.

Közölte, hogy az épületek építésénél továbbra is dinamikus növekedést mutatnak az adatok, amely a vállalati beruházásokhoz és a lakásépítésekhez köthető. Ezzel szemben az építményeknél csökken a rendelésállomány, amely feltehetően az uniós források kifutásával magyarázható. Mindezek miatt az építőipar teljesítménye a következő időszakban tovább lassulhat, azonban így is számottevő marad.

Forrás: MTI