Májusban csökkent az építőipar termelése

Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi magas szinthez képest, valamint áprilisihoz képest is 20,3 százalékkal a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint.

Az épületek építése 24 százalékkal, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal csökkent tavaly májushoz viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónapokban az építőipar még szerényebb csökkenést mutatott: a teljesítménye márciusban 3,4 százalékkal, áprilisban 2,1 százalékkal csökkent el az egy évvel korábbi magas bázishoz képest.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 16,8 százalékkal, az egyéb építmények építésében 12,0 százalékkal, a speciális szaképítésben pedig 27,8 százalékkal esett vissza a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 47,6 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist, míg az egyéb építmények építésére vonatkozóké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállománya 14,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 14,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 25,6 százalékkal csökkent.

Az év első öt hónapjában az építőipari termelés 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától.

Forrás: MTI