Az 1950-es években készített kilátó 3901 szavazattal nyerte el a címet. Az év kilátója pályázatot idén első alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A verseny célja, hogy minél többen ismerjék meg és látogassák Magyarország kilátóit, ezzel együtt népszerűbbé váljon a természetjárás és az aktív életmód – olvasható a közleményükben.
A pályázatra összesen 177 nevezés érkezett, melyek közül az Aktív Magyarország szakmai zsűrije választotta ki a tíz döntős kilátót. A döntőbe olyan kilátók kerülhettek, amelyek az elmúlt 10 évben épültek, vagy jelentősebb felújításon estek át. A kiválasztott 10 kilátóra október 7. és 16. között az Aktív Magyarország közösségi oldalán lehetett szavazni.
A közösségi oldalon több mint tizenhatezer szavazat érkezett a tíz kilátóra. Két kilátó – a Zengő-kilátó és a Xantus János Gömbkilátó – fej-fej mellett haladt a szavazás alatt, amelyet végül a balatonboglári épület nyert meg 3901 vokssal.
A Gömbkilátót az 1950-es évek elején a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette alumíniumból, bemutatták a brüsszeli világkiállításon, később a Budapesti Nemzetközi Vásár ideiglenes látványossága lett.
A kilátó az 1960-as évek végén kapta meg végleges helyét a vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán. A gömb 165 méter magasságban áll, 15 méter átmérőjű és 240 háromszöglemez alkotja. Zics László építész javaslatára díszkivilágítással látták el, ami az északi partról is könnyen látható. Érdekessége, hogy erős szélben akár több métert is kilenghet, de rugalmas szerkezetének köszönhetően elnyeli a szél által keltett mozgási energiát. A Balatonboglár egyik jelképévé vált kilátóból káprázatos panoráma nyílik a Balatonra – olvasható a közleményben.