A digitalizáció segíthetne az építőiparon

Az építőiparban jelentkező munkaerőhiányt enyhíthetné a digitalizáció, hiszen a digitális megoldások alkalmazásával folyamatos az információcsere a projektek részt vevői között, és a munkaterületen is csökkenthető a személyes kontaktusok száma – közölte a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó cég.

A digitalizáció szerintük azért is fontos, mert az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) áprilisban közölt, 400 cég megkérdezésével készült felmérése megmutatta, hogy a válaszadók majdnem ötödénél, jellemzően a lakásépítéssel foglalkozó vállalkozásoknál a 2021-re lekötött rendelésállomány meghaladja a kapacitásukat.

Gondot jelent a szakemberhiány, tízből nyolc cég szerint ez a fejlődés legkomolyabb akadálya. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a járvány miatt teljes brigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre.

A PlanRadar szerint, a munkaerőhiányból fakadó problémákat a digitalizáció enyhítheti: az alkalmazásoknak köszönhetően jelentősen csökken a személyes kontaktusok száma a munkaterületeken, ami különösen fontos a járvány idején. A szoftverek által biztosított folyamatos, valós idejű információcsere a projektek résztvevői között megkönnyíti a munkabrigádok feladatainak elosztását, ütemezését. Egyúttal segíti a hibák gyors kiszűrését és javítását, valamint az ellenőrzést is akár évekre visszamenőleg. Mindezek azért fontosak, mert a legtöbb hibát a nem megfelelő kommunikáció okozza a projektek résztvevői között.

Simon Szilárd, a PlanRadar magyarországi részlegének vezetője elmondta: az ügyfelek visszajelzése alapján a nagyobb építkezéseken átlagosan 10 négyzetméterenként jelentkezik egy javítást igénylő hiba. Ezek a fennakadások komoly csúszásokat okozhatnak és rontják a minőséget. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő és a megrendelők igényeihez, a vállalkozások méreteihez, elvárásaihoz rugalmasan alkalmazkodó digitális megoldások jelentősen javítják az eredményeket.

Forrás: MTI