Csökkenő feszültség az építőanyagok piacán

Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A közlemény szerint az ÉVOSZ a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedők (Akker-Plus, a Lambda System, a Masterplast, a Piramis és az újHáz ) vezetői, valamint a kormányzat részéről Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó és Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos bevonásával közösen készítette el a magyarországi építési piac anyagellátásának helyzetértékelését.

Az elemzésben részt vevők hangsúlyozták, hogy az előre nem látott, összességében 30 százalékos építőanyag-áremelkedéseket március és augusztus között meghatározóan az építőanyagok és építési termékek piacán tapasztalt világkereskedelmi folyamatok okozták. A legnagyobb áremelkedések azoknál a termékeknél voltak, ahol alapvetően importra szorul a magyar építési piac: a fa, az acél, a réz és alumínium, valamint vegyipari alapanyagú termékek ára nőtt drasztikusan, 50 vagy akár 100 százalékkal.

Csökkentek az árak

Kiemelték, a meghozott kormányzati intézkedések hozzájárultak az anyaghiány elkerüléséhez és a bányaipari termékek árának mérséklődéséhez. A világkereskedelmi feszültségek enyhülése és a nagy forgalmú építőanyag-kereskedők alternatív importpiaci beszerzései nyomán szeptember elejétől a kritikus építőanyagok piacán az árak már 10-15 százalékkal mérséklődtek.

A konzultáción részt vevő kereskedő-szolgáltató nagy vállalkozások megerősítették, hogy a várható építőanyag-gyártási, beszerzési ármérsékléseket a kiskereskedelmi árakban is érvényesíteni fogják, vagyis az a fogyasztók számára is érzékelhetővé válik. Hozzátették, a kivitelezők és kereskedők közös várakozása, hogy 2021 hátralévő részében a távol-keleti beszállítások továbbra is bizonytalanok és drágák maradhatnak. Az anyagellátást elsődlegesen a szomszédos országokból a hagyományos üzleti kapcsolatokkal célszerű megoldani.

Forrás: MTI