Csökkent az építőipar termelése

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző havihoz mérve 5,2 százalékkal alacsonyabb volt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése.   

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 6,3, az egyéb építmények építésében 15,9 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 4,3 százalékkal esett vissza.

Az első fél évben az építőipari termelés 7 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét.

A megkötött új szerződések volumene a tavaly júniusi bázisnál 27,8 százalékkal kisebb volt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 37, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 11,1 százalékkal esett vissza.

Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 10,9 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 10,4 százalékkal nőtt.

A KSH jelentése szerint a második  negyedévben az építőipar termelői árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 25 százalékkal, az előző negyedévhez képest 7,6 százalékkal nőttek.

Forrás: KSH, MTI