Metrófelújítás: januártól újabb két állomáson állnak meg a szerelvények

Januártól újabb két állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon – közölte a BKV.

Közleményük szerint a két állomáson napokon belül megkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött.

Még további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok: a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca és a Nagyvárad tér állomáson, valamint az “utolsó simításokat” végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél.

Kiemelték: a Nagyvárad tér és a Lehel tér kulcsszerepet játszott az utasforgalom fenntartásában a rekonstrukció kezdete óta, hiszen itt fordultak meg a szerelvények. A két állomást csak idén májusban zárták le, így egy év alatt kell a felújítási munkákat elvégezni. Az üzemi területeken még számos feladat vár megoldásra, de az utastereken is látható már a változás, a burkolati elemek sejtetik az állomások leendő arculatát – jelezték.

A BKV kitért arra, hogy a Nyugati pályaudvar és az Arany János utca metróállomáson várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom, a felújítási munkálatok az időzítésnek megfelelően haladnak. A gépészeti berendezéseket – vízköddel oltókat, hő- és füstelvezető rendszereket, zajcsillapítókat – már beépítették.

A bal vágány már teljesen megújult, az északon forgalomban lévő szerelvények ezen az oldalon jutnak el a BKV Kőér utcai járműtelepére. A jobb vágányon még mintegy 3,5 kilométeres szakaszon tart a sínpálya korszerűsítése.

Forrás: BKV/MTI/kiemelt kép: BKV