Kategória: Nagyító

Nők a joystick mögött: Bori

Az elmúlt években jónéhány építkezésen megfordultunk, sok gépkezelővel találkoztunk, és ezek mindegyike férfi volt. Felmerült bennünk a kérdés, miért nincsenek női gépkezelők. Mindenki tud valamilyen választ adni erre a kérdésre, mi magunk is: régen fizikai

Megtorpant a lakbérek emelkedése

Megtorpant a lakbérek emelkedése

Éves összevetésben ugyanakkor országosan 22, Budapesten 24 százalékkal voltak magasabbak a szeptemberi lakbérek – mutatott rá a KSH. Arra is kitértek, hogy bár a nominális árak márciustól országosan és Budapesten egyaránt meghaladták a járvány előtti,

Jelentős nehézségekkel néznek szembe az építőgép-kereskedők is

Jelentős nehézségekkel néznek szembe az építőgép-kereskedők is

Köztudott, hogy a mostani gazdasági helyzet sok problémát okoz a vállalkozásoknak. Miként csapódik le mindez az építőgép-kereskedőknél, köztük a TERRA Hungáriánál? Az első dolog, amit meg kell említenem, hogy a gépek beérkezésével kapcsolatban változatlanul erős

ÉVOSZ: növelni kell az építőipari dolgozók hatékonyságát

ÉVOSZ: növelni kell az építőipari dolgozók hatékonyságát

Az építési vállalkozók a piaci helyzetüket leginkább akadályozó tényezőnek továbbra is a szakmunkás- és mérnökhiányt tartják – írta az ÉVOSZ. Közölték: sok olyan ember talált munkát az építőiparban, aki a koronavírus-járvány miatt veszítette el munkáját

Komoly kihívások előtt a magyar ingatlanpiac

Komoly kihívások előtt a magyar ingatlanpiac

Kiss Gábor közölte, az inflációs környezet, az energia magas ára hat az építőanyagok árára is, mindez pedig a kivitelezési költségek jelentős emelkedését eredményezi. Hozzátette, a finanszírozási költségek a magas kamatkörnyezet miatt emelkednek, az utóbbi hatására

Tovább emelkedtek a lakbérek májusban

Tovább emelkedtek a lakbérek májusban

Az előző év azonos időszakához képest országosan és Budapesten egyaránt 21 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, a járvány előtti, 2020. januári csúcspontot pedig 9,7, illetve 5,8 százalékkal haladták meg a májusi lakbérek – olvasható

3D-nyomtatással épülhet gát

3D-nyomtatással épülhet gát

Korábban már mi is írtunk róla, hogy a 3D-nyomtatók fejlettebb változataival a világ több pontján építették lakhatásra alkalmas házakat, intézményeket, vagy akár kisebb műtárgyakat. Tibetben viszont szintet léphetnek a technológia alkalmazásával, ugyanis egy hatalmas gátat

Magyar csapat is indul a Solar Decathlon Europe versenyen

Magyar csapat is indul a Solar Decathlon Europe versenyen

A PTE közleménye kiemelte: az először húsz esztendeje megrendezett Solar Decathlon nemzetközi építőipari innovációs verseny célja, hogy egyetemi kutatói csoportok működjenek együtt ipari partnerekkel, támogatókkal energiahatékony épületek, mintaotthonok tervezésére, megépítésére. A Solar Decathlon versenyen mérnökhallgatók

Tovább nő a panellakások népszerűsége

Tovább nő a panellakások népszerűsége

Az első negyedév adatai alapján a panellakások forgalma a III., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben a legjelentősebb. A keresletre jellemző, hogy a panellakások eladásához általában 3 hónap sem kell, a legjobbakra napokon

Ingatlan.com: stabilizálódik a kereslet és a kínálat

Ingatlan.com: stabilizálódik a kereslet és a kínálat

Adataik szerint az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma éves szinten majdnem 30 százalékkal esett vissza, de februárhoz képest csak 3 százalékos volt a csökkenés. A feladott eladó használt lakóingatlan-hirdetések száma márciusban országosan és éves szinten

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.