Címke: Lánchíd

Lezárják a Lánchíd aluljáróit is

Lezárják a Lánchíd aluljáróit

Puskár Anett elmondta: az eredeti tervek szerint a Lánchíd gyalogos aluljáróit egyszerre zárták volna le, de a budai hídfő aluljáróját a végleges munkaterület kialakításáig, június 16-áig lehet még használni. Közölte, a Lánchíd budai hídfőjében lévő

Kezdődik a Lánchíd felújítása

Indul a Lánchíd felújítása

Tájékoztatásuk szerint a Lánchíd járdáinak március 17-i lezárására azért van szükség, mert a kivitelező A-Híd Zrt. így tudja zavartalanul elvégezni az előkészítő munkákat, vizsgálatokat és felméréseket. Ezekre többek között a darupálya kiépítése, valamint az odaépülő

Jövőre elindulhat a Lánchíd felújítása

Jövőre elindulhat a Lánchíd felújítása

Eredményes tender esetén 2021 tavaszán elindulhat és 2023-ban véget érhet a következő évek legnagyobb fővárosi beruházása, a Lánchíd rekonstrukciója. A rekonstrukció kizárólag a híd felújítását tartalmazza, a munkálatokat a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból, hitelből, illetve

Megújul a Lánchíd környéke

Ennyiből újulhat meg a Lánchíd környéke

A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt – olvasható a közleményben. A Budapesti Műszaki

Lánchíd

Híres történelmi épületeink: A Lánchíd

Korábban a két part közötti forgalmat csupán ideiglenes hidak működésével tudták megoldani. A Lánchíd viszont az esztétikum és a kényelem mellett plusz kiadást is jelentett a főváros lakóinak. Most jöjjön pár érdekesség a múltból. A

Lánchíd Felújítás

Szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása

A Fővárosi Közgyűlés 20 igen szavazattal 1 nem ellenében és 8 tartózkodó szavazattal hagyta jóvá a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciójára vonatkozó megvalósítási megállapodás módosítását. A felújítás során megtörténik a közúti pályalemez és