Címke: Terület- és településfejlesztési operatív program

Szabolcs út felújítás

Közutakat újítanak fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Közölték, hogy a TOP-os projektek első ütemének munkálatai már tavasszal megkezdődtek, a burkolat-felújításokra, körforgalmak kiépítésére, az autóbuszöblök és az útpadkák átépítésére, illetve a forgalomtechnikai elemek cseréjére több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak. A legnagyobb beruházás

Zagyva-híd

Megújul az északi Zagyva-híd

Gyuricska Éva elmondta, hogy a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 2,6 milliárd forinttal támogatott Mester úti projekt része. Mint elmondta, a Dr. Sebestény Gyula körúti híd állapota annyira leromlott, hogy a

Útszakasz

Sok útszakasz megújul Bács-Kiskun megyében

Sztana Zoltán elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (Top) pályázata a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a helyiek közlekedését, valamint a vállalkozások letelepedését támogatja. A pályázat a négy- és ötszámjegyű mellékutak, illetve az országhatárhoz vezető állami

Mellékutak Nógrád

Megújuló mellékutak Nógrádban

Tavaly más forrásokat és támogatási lehetőségeket felhasználva 33 kilométernyi út javítása készült el, jövőre pedig további 26 kilométer főút felújítására nyílhat lehetőség – hangzott el hétfőn a terveket ismertető sajtótájékoztatón Salgótarjánban. Ürmössy Ákos, a Magyar