Körkép a kotrók piacáról 2.rész

A hatékonyságnövelés jegyében a gyártók a közepes és nagy méretű kotrók fejlesztésénél is egyre inkább a hibrid rendszerek felé fordulnak. Persze akadnak, akik továbbra is a hagyományos utat járják, de fejlesztésekből náluk sincs hiány. Két részes sorozatunk záró részében többek között a Doosan, a Case és a JCB újdonságait néztük meg.

Az Off-Highway Research adatai szerint 2016-ban több mint 33 ezer kotrót adtak el Nyugat-Európában, és ez a szegmens volt a legnépszerűbb a földmunkagépek terén. Nem csoda, hogy a gyártók gőzerővel dolgoznak a gépek folyamatos fejlesztésén. A gémkinyúlás növelése és a motor hatásfokának feltornázása mellett a konstruktőrök rendre keresik az új utakat, éppen ezért csupán idő kérdése volt, hogy a hibrid technológiák mikor honosodnak meg ebben a gépkategóriában. Ha visszagondolunk, nem volt túlságosan régen, amikor a „hibrid” szót először említhettük egy mondatban a kotrókkal, és napjainkra ez a szókapcsolat szinte mindennapossá vált.

ÚJ KOTRÓK A DOOSANTÓL

A Doosan Bobcat EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) nemrég mutatta be az új DX160LC-5 HT és DX180LC-5 HT típusú, Stage IV emissziós normáknak megfelelő, magas alvázas („High Track”) kotróit, valamint a hagyományos kialakítású 14 tonnás DX140LC-5 és a 18 tonnás DX180LC-5 közepes kotrókat. A magas alvázas modelleket a durva terepen történő munkavégzéshez fejlesztették ki. A DX160LC-5 HT kotró esetében a 14 tonnás DX140LC-5 modell felépítményét a 18 tonnás kategóriához tartozó magasított futóműre építették rá, a DX140LC-5 410 mm-es szabad magasságát 615 mm-re növelve. A DX180LC-5 HT pedig a DX180LC-5 kotró továbbfejlesztett változata megerősített szerkezettel, nagyobb teljesítményű fékrendszerrel, és szintén 615 mm-es szabad magassággal (szemben a hagyományos DX180LC-5 460 mm-es értékével). A DX160LC-5 HT és a DX180LC-5 HT – amelyek a Doosan új, Stage IV emissziós normákat teljesítő, LC-5 típuscsaládjának tagjai– meghajtásáról Perkins 1204F dízelmotor gondoskodik, amely a gyártó szerint alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és kisebb hengerűrtartalom mellett a nagyobb motorokéval azonos teljesítményt és nyomatékot ad le.

70 TONNÁS MONSTRUM A CASE-TŐL

A Case Construction Equipment a közelmúltban mutatta be az új CX750D modellt, amely a 70 tonnás kategória legnagyobb és legerősebb kotrója. A gép elektronikusan vezérelt hidraulikaszivattyúja és nagyobb nyomásszabályozó szelepei gondoskodnak a megnövelt emelési teherbírásról. A Case intelligens hidraulika-rendszerét és a hozzá tartozó négy integrált vezérlőrendszert pedig úgy tervezték, hogy maximálisan kihasználható legyen a gép hidraulikus teljesítménye. A 382 kW-os teljesítményű CX750D kétféle változatban érhető el: alapváltozatban 335 kN ásóerővel (az ún. Power Boost funkcióval), illetve nagy tömegű munkákhoz igazított konfigurációban 366 kN ásóerővel (szintén Power Boost funkcióval), valamint rövidebb kanálszárral és gémmel. Ennek köszönhető a nagyobb kotróerő és a megnövelt kapacitású, nehezebb kanalak használatának lehetősége.

BEMUTATKOZIK A JCB HYDRADIG

A gyártók közül a JCB a gumikerekes kotrók népszerűségét hangsúlyozza. A cég nyilatkozata szerint az elmúlt években meredeken nőtt a kereslet a gumikerekes kotrók iránt, mivel ezeket a gépeket – köszönhetően a fordító-billentő adaptereknek és a szerelékek széles skálájának – egyre inkább használják sokféle feladatra alkalmas univerzális platformokként. A legnépszerűbb méret a 10 és 15 tonna közti kategória, ahol a JCB nemrégiben dobta piacra a Hydradig 110W modellt. A Hydradig a gyártó által elmondottak alapján egyre népszerűbb a lakásépítési és autópálya-kivitelezési projekteken. Ami a lánctalpas kotrókat illeti, szintén erős a kereslet a 13- 15 tonnás gépek iránt. A JCB ebben a tartományban a JS131, JS130 és JS145 típusokat kínálja. Szintén jelentős a kereslet a kis fordulósugarú gépek piacán, ahol a JCB szintén jelen van a JZ141 modellel. A JZ141 kompakt kotró, amely ideális szűk munkaterületeken végzett tevékenységekhez, illetve az olyan útépítésekhez, ahol a munkagépeknek csak egyetlen sáv áll rendelkezésükre. A JCB kiemelte, hogy a gép nagy terhet vesz le a kezelő válláról azáltal, hogy a csökkentett méretű ellensúlynak köszönhetően nem igényel nagy körültekintést forgatás közben. Emellett a JZ141 részecskeszűrő és ad-blue adalék alkalmazása nélkül is megfelel a legszigorúbb emissziós szabványoknak.

JCB Hydradig 110W kotró

OLDALRA KITOLHATÓ GÉMEK A HYUNDAITÓL

Opcionálisan oldalra kitolható gémeket kínál a 14 és 30 tonna közötti gumikerekes és lánctalpas kotróihoz a Hyundai Construction Equipment. A megoldást – melynek előnye, hogy oldalsó ásási és emelési munkák esetén változtatható a fordulási sugár – a közműépítésre, bontásra és talajmechanikai munkákra szakosodott vállalatok igényelték. Az oldalra kitolható gémmel felszerelhető két legnagyobb Hyundai hidraulikus kotró – a HX260 és a HX300 – egyaránt elérhető széles és keskeny vázas változatban is.

 

hyundai_hx_300

FELFELÉ BŐVÍT A KOMATSU

A 67 500 kg és 69 500 kg közötti üzemkész tömegű PC700LC–11 hidraulikus kotró forgalmazását

idén kezdte meg a Komatsu Europe International. Miközben a gép megfelel a Stage IV károsanyag-kibocsátási szabványnak, megőrizte elődje remek termelékenységét és szállíthatóságát, melyhez kedvezőbb fülkekialakítás, egyszerűbb karbantarthatóság és akár 6%-kal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás párosul. Amint Vince Porteous termékmenedzser összefoglalta: „A PC700LC–11-et a Komatsu kifejezetten az olyan nehéz és igen megterhelő alkalmazások figyelembevételével alakította ki mint például a bányászat, a kőfejtés, vagy a nagy tömegű földmunkák. Nem csupán kivételes képességű anyagmozgató gépet alkottunk, hanem egy olyan munkaállomást, amely messzemenőkig szolgálja a biztonságot és kényelmet.” A géphez 327 kW teljesítményű Komatsu SAA6D140E–7 motor tartozik integrált SCR rendszerrel, változó geometriájú turbófeltöltővel (VGT) és kipufogógáz-visszavezető szeleppel (EGR), amely pontosabb hőmérséklet- és levegőszabályozást tesz lehetővé, valamint javítja az alkatrészek élettartamát.

 

ITT AZ ÚJ LIEBHERR GUMIKEREKES KOTRÓ

A Liebherr A924 Litronic gumikerekes kotró esetében egy új fejlesztés segíti a Stage IV/ Tier 4 Final emissziós normáknak történő megfelelést. A gép üzemkész tömege 21,5 és 26,5 tonna között változik, motorja pedig 140 kW teljesítmény leadására képes. A Liebherr A924 Litronic gumikerekes kotrót az újonnan fejlesztett, rendkívül hatékony Liebherr dízelmotorral szereli a gyártó. Az új motorgeneráció egyik nagy erénye a Liebherr SCR (szelektív katalitikus redukciós) technológiájának alkalmazása, amely az SCR katalizátor- rendszerből és más részegységekből – például AdBlue adalékbefecskendezőből – tevődik össze. Részecskeszűrőre nincs szükség, de felszerelhető, amennyiben a munkaterületre vonatkozó speciális előírások megkövetelik. A gyártó azt ígéri, a rendszer hatékonyan csökkenti a kipufogógáz-emissziót, miközben nincs negatív hatással a teljesítményre. Az A924 új koncepción alapuló hidraulika-rendszerének szállítási kapacitása 602 liter/perc, miközben külön szivattyú szolgál a forgatórendszer hidraulikafolyadékkal történő ellátására. A cég minden új gumikerekes kotrójában a számottevő fogyasztáscsökkenést lehetővé tevő Liebherr Power Efficiency (LPE) rendszer gondoskodik a teljesítmény szabályozásáról.

MWR GUMIKEREKES KOTRÓ A MECALACTÓL

A francia Mecalac által kínált gumikerekes MWR típuscsaládhoz tartozó modellek a gumikerekes és a lánctalpas kotrók előnyeit hivatottak egyesíteni. A vállalat szerint olyan megoldást kínálnak, amely egyszersmind mozgékony, sokoldalú, stabil, biztonságos, könnyen hozzáférhető, egyszerűen kezelhető, termelékeny és nagy emelési kapacitással rendelkezik. Amint a cég marketingért, termékfejlesztésért és tervezésért felelős vezetője, Patrick Brehmer elmondta, hat fő szempontot vettek figyelembe, melybe beletartozik a karbantarthatóság, a stabilitás, a kompakt kialakítás, a gép könnyű szállíthatóságát jelentő mobilitás, a sokoldalúság és a gépek felhasználóbarát jellege. Az MWR család a 7-es, 9-es, 11-es és 15-ös modellekből tevődik össze, melyek közül kompakt méretük és kiváló emelési kapacitásuk mellett mindegyikre elmondható, hogy jól kihasználható, igen stabil gépek, melyek tervezése és gyártása során a Mecalac a cég által szabadalmaztatott technológiákat használta.

„KÉTÉLTŰT” MUTATOTT BE AZ XCMG

Az XCMG nemrégiben mutatta be új, XE215S kétéltű kotróját. Az XE215C modell technológiáján alapuló többfeladatú gépet arra tervezték, hogy vízpartokon, puha talajon is kitűnően megállja a helyét. A gyártó szerint az újonnan kifejlesztett lánctalpas járószerkezet kiküszöböli a kétéltű kotrók járószerkezetére gyakori hátrányként jellemző fokozott kopást, rövid élettartamot és magas energiafogyasztást.

WACKER NEUSON-ÚJDONSÁGOK

A Wacker Neuson 6 és 10 tonna közti üzemkész tömegű kotrócsaládját a kis fordulósugarú (zero tailswing) EZ80, a lánctalpas ET65 és ET90, illetve a gumikerekes EW65 és EW100 típusok alkotják. A választéknak az EZ80 a legfiatalabb tagja, amely teherérzékelő hidraulika-rendszerrel és a körkörös kilátást megkönnyítő, átdolgozott kabinkialakítással készül. Az ET65 és ET90 modellek esetében említést érdemel a megnövelt ásóerő és a nagyobb tartományban – immár 200 fokban – billenthető kanál. A Wacker Neuson tájékoztatása szerint a teherérzékelő rendszer és a terheléstől független áramlásszabályozás (LUDV) biztosítja, hogy a terheléstől függetlenül minden mozgás sebessége állandó maradjon még abban az esetben is, ha a gép egyszerre többféle mozgást végez.