A Bánffy-kastély restaurálásába is bekapcsolódhatnak a résztvevők

Augusztusban hagyományos építőmesterségekkel ismerkedhetnek meg a jelentkezők Bonchidán, ahol a Bánffy-kastélyban két szaktábort is rendeznek– közölték a szervezők.

A Kolozs megyei szaktáborokat a Transylvania Trust Alapítvány hirdette meg, és építőmérnöki, építészeti, tájépítészeti, régészeti szakon tanuló egyetemi hallgatók mellett olyan szakembereket is várnak, akik a műemléképületek restaurálására szeretnének szakosodni. Augusztus 16-án és 31-én fognak nyílt napot tartani, amikor az érdeklődők megnézhetik a résztvevők kétheti munkájának eredményeit.

A Bánffy-kastélyban zajló, két hétig tartó oktatási programoknak az a célja, hogy a hagyományos építőmesterségekkel kapcsolatos tudást megőrizzék, és használatát továbbadják. A Magyarországról, Romániából, Moldovai Köztársaságból, Szerbiából és az Egyesült Királyságból érkező közel 70 résztvevő a gyakorlati műhelyekben külföldi és romániai szakemberek segítségével fogja elsajátítani a műemlék-helyreállítás alapelveit és módszereit.

A program egyik különlegessége, hogy a tanulás mellett a résztvevők bekapcsolódnak a bonchidai Bánffy-kastély restaurálásába is. Az ács- és asztalosműhelyben hagyományos kötéseket, fafeldolgozási technikákat és régi bútorok helyreállítását lehet megtanulni, míg a kőműves műhelyben a falazat-megerősítéssel, boltozat-restaurálással és faldíszítő technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A második táborban ezek mellett kőfaragóműhely is működik majd.

Forrás: Krónika/Maszol