Az M4-es autóút újabb szakaszát adták át

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát. A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn.

Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét a magyar büdzsé fedezi.

Hozzátette: a fő cél, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek kétszer kétsávos utakkal kapcsolódhassanak a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és autóutak elvezessenek az országhatárig. Az M4-es autóút fejlesztése mindkét kiemelt cél megvalósítását elősegíti, beköti a gyorsforgalmi hálózatba Szolnokot, és újabb magas színvonalú közúti összeköttetést létesít Erdély, Románia felé – fűzte hozzá.

Mosóczi László elmondta, hogy az M4-es autóút mostantól az M0-s körgyűrűtől egészen Ceglédig használható, a közel 45 kilométeres közúti kapcsolat összesen 72,5 milliárd forintból valósult meg.

Hozzátette, hogy az M4-es minden további szakasza legalább előkészítés alatt áll és a kivitelezési munkálatok is egyszerre több helyen folynak. „Ami megépül, azt lehetőség szerint azonnal átadjuk az autósoknak, így az autóút számos rövidebb szakasza már járható” – mondta.

Az államtitkár részletezte, hogy idén nyáron több mint 11 kilométeren átadják az Abonyig tartó folytatást és szintén nyárra várható a közel 30 kilométeres Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz befejezése is, amellyel a magyarországi oldalon létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat.

2022-ig főként hidak, köztük egy új Tisza- és egy Zagyva-híd építésével zajlik a Szolnok elérését biztosító Abony-Törökszentmiklós szakasz fejlesztése.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleménye szerint az M4-es Üllő-Albertirsa szakaszának kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. végezte, nettó 52,1 milliárd forint értékben, az Albertirsa-Cegléd szakaszt a Colas Út Zrt., Colas Közlekedésépítő Zrt. és Colas Hungária Zrt. konzorcium építette nettó 20,5 milliárd forint értékben.

Forrás: MTI/NIF