Elkészült a pesti fonódó villamoshálózat első üteme

Ferencvárosban átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, így kapcsolat jött létre a Haller utca felől a 2-es villamos belvárosi szakasza felé.

Karácsony Gergely főpolgármester az átadáson elmondta, hogy a budai fonódó villamoshálózathoz hasonlót szeretnének a pesti oldalon is megvalósítani, továbbfejlesztve ezzel az átszállásmentes közlekedést. Ebben a most csaknem kétmilliárd forintból megvalósított projekt egy apró, de nagyon fontos lépés – közölte.

Beszélt arról is, hogy az elkövetkezendő években a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt valószínűleg szűkülni fognak a budapesti fejlesztési források. Közölte, a fejlesztés nagy segítséget jelent majd a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása alatt, hiszen a Nagyvárad térről a belváros felé lehet majd utazni a villamossal. Hosszú távon pedig nemcsak Ferencváros, hanem akár Pesterzsébet közvetlen villamoskapcsolatát is lehetővé teszi majd – mutatott rá.

a pesti fonódó villamoshálózat I. ütemének kivitelezése

Forrás: MTI

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója az év egyik, a villamosközlekedést érintő legjelentősebb fejlesztésének nevezte a Haller delta projektet. A beruházás, amelyre a fővárosi önkormányzat 1,8 milliárd forintot biztosított, tavasszal kezdődött és határidőre befejeződött – emelte ki.

Elmondta, hogy több mint 1,2 kilométernyi vágány épült, 770 méternyi távközlési és 750 méternyi közvilágítási kábelt fektettek le. Az építkezés miatt kilenc fát ki kellett vágni, de ötvenegy újat ültettek – mondta.

Az új vágánypáron szombaton indult meg a közlekedés. Bolla Tibor is kiemelte, hogy ez egy alternatív útvonal lehet a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása alatt.

A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ közleményben tudatta, hogy szombattól a 2M villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül érhető el a belváros. Az új villamosjárat a Keleti pályaudvartól indulva a 24-es vonalán éri el a Nagyvárad teret, majd a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva a 2-es villamos útvonalán a pesti rakparton keresztül a Jászai Mari térig jár, kiszolgálva a belváros számos csomópontját.

Közölték, hogy a fejlesztés során 227 méter ivóvíznyomócsövet és 29 felsővezeték-tartó oszlopot is kicseréltek, és energiatakarékos led lámpatestek telepítésével megújult a közvilágítás. A kereszteződés megállói is megújultak, korszerű, akadálymentes kialakítást kaptak.

A projekt összetettsége miatt a villamosforgalmat nem érintő munkálatok várhatóan még év végéig zajlanak – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI