A Déli körvasút fejlesztésével a zöldterületek is megújulnak

A Déli körvasút fejlesztésével az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig – közölte a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a közös közleményükben.

Ismertették: a zöldfelületek megújítása is tervezési feladat a most megjelent, a vasútfejlesztéshez kapcsolódó tájépítészeti tenderben. A tervezőnek úgy kell kialakítania a pontos tartalmat, hogy figyelembe veszi a két szervezet delikorvasut.hu honlapon indított részvételi tervezésének eredményeit is.

A közleményben kiemelték: a Déli körvasút fejlesztésének legfontosabb célja, hogy a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként érkezzenek a szerelvények a budai agglomeráció három régiójából a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról, és Pesten is három irányba folytathassák útjukat: az Élessarok érintésével Pécel, valamint Gyömrő, és Kőbánya-Kispest érintésével Ferihegy-Monor felé. Ezt a szakaszt használhatják majd a Kelet-Magyarországról Budapesten át a Balaton felé járó vonatok, az új megállókban számos városi csatlakozást biztosítva a tóhoz – írták.

Emlékeztettek, hogy a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciójával már a kivitelezés is megkezdődött. A vasútfejlesztés a teljes budai szakaszra jogerős építési engedélyekkel rendelkezik – tették hozzá.

A beruházó azt szeretné elérni, hogy a terület kerékpáros-gyalogos zöldfolyosóvá váljon, végig rendezett, fásított, parkosított környezetben haladva a Budaörsi úttól a Kopaszi-gátig. A fejlesztésnek köszönhetően egy új, a Hamzsabégi úttól a Rákóczi hídig tartó összefüggő kerékpáros főtengely is létrejöhet, amely a budai felső rakparton futó kerékpárúthoz csatlakozik.

Mint írták, az új útvonal nem csupán az egyéni gyalogos vagy kerékpáros közlekedésre lesz alkalmas, hanem közösségi közlekedési kapcsolatokat is kínál majd egyebek között a Nádorkert megállóhoz meghosszabbított budai fonódó villamos, valamint a már meglévő újbudai busz és villamos járatok révén.

A delikorvasut weboldalán az érintett területet szakaszonként, csomópontonként lehet megismerni, a kérdőívet kitöltők minden egyes területnél részletesen elmondhatják, az adott helyen szóba jöhető fejlesztések, funkciók közül melyiket mennyire támogatják.

Forrás: NIF/MTI/ A kiemelt kép illusztráció